Infostart.hu
eur:
387.51
usd:
330.02
bux:
110637.76
2025. december 22. hétfő Zénó
Jair Bolsonaro brazil elnök felszólal az ENSZ Közgyűlés 76. ülésszakán, a világszervezet New York-i székházában 2021. szeptember 21-én.
Nyitókép: MTI/AP/Reuters/Eduardo Munoz

Jair Bolsonaro az ENSZ-közgyűlésen is elmondta: nem oltatja be magát

A vírustagadó brazil elnök védelmébe vette azt, hogy miként kezeli a koronavírus-járványt hazájában.

A brazil elnök értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy számos ország miért ellenez bizonyos kezelési módokat, amelyek a többi között bizonyított hatásosság nélküli gyógyszereket is magukban foglalnak.

Mindazonáltal Bolsonaro, aki beszéde elején maszkot viselt, kiemelte, hogy kormánya előrelépéseket tudott elérni a járvány elleni küzdelemben.

"Novemberig mindenki, aki Brazíliában az oltás mellett döntött, meg is fogja kapni azt"

– hangoztatta az elnök, aki rendszeresen kétségbe vonja a koronavírus-járvány súlyosságát, ostobaságnak nevezi a kijárási korlátozásokat és az egyéb óvintézkedéseket, megkérdőjelezi a vakcinák hatásosságát, és szakértők által el nem ismert gyógymódokat hirdet.

Bolsonaro ismételten hangsúlyozta, hogy nincs beoltva a koronavírus ellen, s nem is szándékozik így tenni, arra hivatkozva, hogy már átesett a Covid-19-betegségen, és magas az antitestek mennyisége a vérében.

Az ENSZ-tanácskozások előtt kulcsfontosságú kérdés, hogy milyen feltételekkel léphetnek be a vezetők az Egyesült Államokba, illetve a világszervezet székházába. Washington oltási igazolást, illetve friss negatív Covid-19-tesztet követel a beutazóktól, az ENSZ-székházba belépőknek pedig arról kell nyilatkozniuk, hogy az elmúlt tíz napban nem volt pozitív koronavírustesztjük.

Bill de Blasio, New York polgármestere üzenetet is küldött Bolsonarónak, amiben kijelentette, hogy az embernek be kell oltatnia magát, ha az ENSZ-közgyűlésbe akar felszólalni.

Brazíliában több mint 21 millió fertőzöttje és 590 955 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins baltimore-i egyetem legfrissebb adatai szerint. A latin-amerikai ország második a Covid-19 halálos áldozatainak rangsorában. Az oltási kampány januári beindulása óta mintegy 222 millió dózis vakcinát használtak fel a lakosság immunizálására. A felnőtt lakosság mintegy 70 százaléka már megkapta valamelyik, koronavírus elleni oltóanyag első dózisát, 38 százalék pedig már a másodikat is.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások látszanak a mai kereskedésben, enyhe esés jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódik, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedik az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×