eur:
395.36
usd:
366.39
bux:
65503.2
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Zenei fesztivál látogatói a liverpooli Sefton Parkban 2021. május 2-án. Ez az első zenei fesztivál Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány kitörése óta, amelyen védőmaszk nélkül, a fertőzésveszély szempontjából biztonságosnak tekintett távolságtartás mellőzésével vehetnek részt a látogatók. A fesztivál egy országos kutatási program része, amelyben a vírus terjedésének kockázatát vizsgálják, ha megtartanák a szokásos nyári tömegrendezvényeket.
Nyitókép: MTI/EPA/Peter Powell

Delta variáns: ez az ország a világ kísérleti laborja

A britek azt remélik, a magas átoltottság megmentheti őket a delta variánstól: most azonban úgy fest, ez mégsem vehető biztosra, mivel nemcsak az esetszámok lódultak meg, de már a halálozások és a kórházban kezeltek száma is nő.

Amikor Nagy-Britannia áprilisban elkezdte a vírussal kapcsolatos korlátozásainak enyhítési folyamatát, abban reménykedtek, hogy nyárra ismét a régi élet térhet vissza az országban. Az eredeti tervek szerint az óvatos, de egészen biztosan végrehajtható terv június 21-én teljes szabadsággal zárult volna, ezt a végső enyhítést azonban már legalább két, valószínűbben négy héttel ki kell tolniuk. Az ország potenciálisan a harmadik hullámba lép most, hogy már nemcsak az esetszámok ugrott meg - heti 48 ezerről heti 120 ezerre -, hanem a súlyosabb megbetegedések aránya is. Az ugrás a delta miatt következik be, ezáltal az ország a világ figyelmének középpontjába került: mindenki azrra kíváncsi, mi történhet a delta következtében majd saját területén is.

"Ez a variáns képes megváltoztatni a világjárvány görbéjét abban az országban, amelybe bejut" - mondta Deepti Gurdasani, a londoni Queen Mary Egyetem vezető járványtani tanára a CNN-nek. "Ha ez a variáns egyszer bekerül egy populációba, könnyen elveszíthetjük a kontrollt felette."

Fiatalok betegszenek meg

A brit immunizációs programnak azért van hatása a deltára: most a fiatalabb populáció tagjai terjesztik a vírust, körükből kerülnek be többen a kórházakba, vagyis olyanokat érint rosszabbul a variáns terjedése, akik valószínűleg nem kapták még meg mindkét oltásadagjukat.

Az AstraZeneca és a Pfizer oltása igen hatékony maradt ugyanis mind kísérletek, mind tapasztalatok szerint a kórházi kezelést igénylő súlyosságú megbetegedések kialakulásának megfékezésében.

Az új egészségügyi miniszter, Sajid Javid épp ezért nem látja szükségét annak, hogy július 19-étől még hátrébb tolják a teljes nyitást, mivel most már minden 18 év fölötti kaphat oltást az országban.

Sok ország viszont így sem kockáztat, szigorú feltételeknek kell a brit utazóknak megfelelniük, ha be akarnak lépni határain. Több brit szakértő pedig úgy véli, országuk esete megmutatja, hogy nem elegendő a variánsok megfékezésére mindössze az oltásokat alkalmazni - a terjedés kontrollálására is oda kell figyelni.

Gyorsan terjed

A friss brit esetek gyakorlatilag csak a delta variáns következtében alakulnak ki jelenleg: az egyik fontos lecke más országok számára az, hogy ez a törzs nagyon gyorsan terjed.

Június elején még csak 4700 volt a napi megbetegedések száma, ami mostanra 17 000-re nőtt.

A vendéglátóhelyek május közepi megnyitása után számítottak arra, hogy megugranak a számok, de a deltával akkor még nem számoltak.

Tény ugyanakkor, hogy az év első három hónapjában tapasztaltaknak töredéke a halálos esetek és a kórházi kezelést igénylő súlyosságú megbetegedések száma, az oltottak közül nagyon kevesen kerülnek ugyanis kórházba. Így is másfél évbe fog telni ugyanakkor a brit egészségügynek, hogy lábra álljon a pandémia nyomását követően.

Mások a tünetek

A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy meg kell változtatni azt, ahogyan az emberek a koronavírusról gondolkodnak. A delta influenza- vagy allergiaszerű tüneteket okoz: érdemes ezekről mindenkinek tudnia, hogy ne a klasszikus koronavírusos tünetek esetén kérjen csak tesztet. Azok ugyanis, akik még mindig a láz és a köhögés alapján asszociálnak a betegségre, könnyen járhatnak úgy, hogy nem veszik észre azt, ha megbetegednek.

Azzal, hogy egyre inkább az oltatlan,

a fiatal populációba kerül át a vírus terjedésének fő területe,

az iskolák lesznek a terjedés helyszínei: fontos tehát mindezen felül odafigyelni azokra a helyekre, amelyeken a vírusnak lehetősége akadhat fiatalokat megfertőzni, és itt kell új, a patogén terjedését megakadályozó stratégiákat alkalmazni, másképp nehéz lesz a deltát kordában tartani.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×