Infostart.hu
eur:
386.28
usd:
331.71
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Megkapja a Pfizer-BioNtech vakcinából készült koronavírus elleni védőoltást egy egészségügyi dolgozó a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban 2021. január 9-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Uniós ország, ahol már fizetnek a fiataloknak, ha beoltatják magukat

Ott még csak 33 százalékos a népesség kétszeresen oltott tagjainak aránya, a 18–25 év közti fiatalokat célozzák meg az ösztönzőprogrammal.

Görögország bár a koronavírus első hullámát egészen jól átvészelte, a második hullámban nem kerülhette el sorsát: november óta nehezítik lezárások a helyiek életét. Mostanra normalizálódni látszik a járványügyi helyzet, a közelmúltban a kötelező maszkviselést is eltörölték, a görögök pedig oltottként már teszt nélkül mehetnek dolgozni vagy edzeni. Biztonságban ugyanakkor nem érezheti még magát az ország, egyharmados átoltottsággal, a delta variánstól veszélyeztetve. A 11 millió állam vezetése ezért úgy döntött, a fiatalokat próbálja meg rávenni arra, hogy felvegyék oltásukat, még pedig 150 euróval, írja a Reuters.

"Az első oltás beadásával egyidőben 150 euróval előre feltöltött kártyát kapnak – mondta Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnök egy miniszteri találkozón, bemutatva az új ösztönzőprogramot. – Ez adósságunk a fiatalok felé, ajándékunk hálából."

Nemcsak azok a fiatalok lesznek jogosultak az összegre, akik a program meghirdetése után veszik fel első adagnyi oltásukat, hanem azok is, akik korábban már megtették ezt. A kormány számításai szerint

940 ezer fiatalt érint majd az intézkedés,

melyben azt is megjelölik, milyen célokra használható majd fel az összeg. Július 15-e után nyaralásra vagy kulturális programokra fordíthatják a görög fiatalok a pénzt, amelyen túl még egy ajánlattal honorálják azt, ha oltatják magukat: augusztus hónapra ingyenes, korlátlan mobilinternetet biztosítanak részükre.

Az országban eddig 420 905 ember kapta el a koronavírust, közülük 12 664 beteg hunyt el.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×