Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
326
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
A Szuezi csatornába szorult Ever Given konténerszállító hajó
Nyitókép: Forrás: Twitter

A Szuezi-csatornában tartják az Ever Givent

Nem engedi elhajózni a Szuezi-csatorna Hatóság az Ever Given konténerszállító hajót, amely hat napig eltorlaszolta a csatornát, amíg le nem zárulnak a tárgyalások az incidens miatt követelt kártérítésről - közölte kedden a hajót üzemeltető Soei Kiszen japán cég.

A 400 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon.

A március 29-én kiszabadított hajót a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) vizsgálatának idejére egy tóra vontatták, amely a csatorna két szegmensét választja el.

Sinohara Jumi, a Soei Kiszen cégvezető helyettese megerősítette, hogy az SCA kárrendezést kért, de részletekre nem tért ki. Az SCA névtelenséget kérő egyik tisztségviselője pedig közölte, hogy a hajót bírósági határozat alapján nem engedik elhajózni.

Oszama Rabi, az SCA elnöke korábban közölte, hogy a hatóságok peren kívüli kártérítés kialkudásán fáradoznak az Ever Given japán tulajdonosaival. Az SCA elnöke akkor elmondta, hogy több mint egymilliárd dollár kompenzációt várnak, s nem engedik el a hajót, amennyiben a kérdés rendezése jogi útra terelődne. Mint mondta, ez az összeg magában foglalja a mentési művelet költségeit, illetve a forgalom leállásából eredő bevételkiesést és költségeket.

Rabi vasárnap este az On TV egyiptomi kereskedelmi televízió műsorában arról beszélt, hogy az egymilliárd dolláros kártérítés előzetes becslés, a végösszeg lehet ennél "kicsivel több, vagy kevesebb" is.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×