Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
319.21
bux:
143270.21
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Pixabay

Újabb kormánytag ellen indult összeférhetetlenség gyanúja miatt vizsgálat Franciaországban

Feltétezhetően állami pozícióban magánérdeket részesített előnyben - erősítette meg szerdán a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló nemzeti pénzügyi ügyészség a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap és a Libération című baloldali napilap értesülését.

A tengerentúli ügyekért felelős miniszter, Sébastien Lecornu ügyében még 2019 márciusban indult vizsgálat egy az ügyészség akkori vezetőjéhez, Eliane Houlette-hez címzett levél alapján.

Az ügy a politikusnak a kormányba történő kinevezése előtti időszakot érinti, amikor is Sébastien Lecornu az északi Eure megye elnöke volt, s eközben a Párizst Normandiával összekötő autópályák tulajdonosi társaságának, a SPAN-nak az igazgatótanácsában is helyet foglalt. A sajtóértesülések szerint a politikus a megye vezetőjeként legalább 4-5 esetben hagyott jóvá döntéseket a magáncég javára.

A politikus a kinevezésekor kötelező pénzügyi átvilágításkor egyébként jelezte, hogy 2016 július és 2017 június között összesen bruttó 7874 eurót kapott a magáncég vezetőségében betöltött szerepéért.

A sajtóhírekre reagálva kabinetje azt közölte, hogy Sébastian Lecornu "tejesen átlátható módon" számot adott korábbi pozícióiról a közéleti személyiségek átvilágításáért felelős hatóságnak. Azt is jelezte a közlemény, hogy a politikus esetében "személyes meggazdagodás nem áll fenn", csak "a megszokott gyakorlat szerint a megválasztását követően még egy évig a magáncég igazgatótanácsának tagja maradt".

"Az elődei esetében is ez így működött. A megye soha nem részesítette előnyben a SPAN-t, miután az állam hozza meg a döntéseket"

- írta a tárca, amely azt is jelezte, hogy a miniszter is a sajtóból értesült az ellene folyó vizsgálatról, amit tudomásul vett.

Pénteken jelentette be a semmítőszék, hogy Éric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter ellen összeférhetetlenség gyanúja miatt eljárást indít, amiért az a nyári kinevezését követően vizsgálatot indított a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló országos ügyészség három vizsgálóbírója ellen, amiért több sztárügyvéd, köztük a jelenlegi miniszter híváslistáit is átvizsgálták, amikor megpróbálták azonosítani, hogy ki értesítette Nicolas Sarkozy volt államfőt arról, hogy az egyik ellene folyó vizsgálatban lehallgatják a mobiltelefonját.

A tárcavezető ellen azért is feljelentést tett egy korrupcióellenes szervezet, mert Édouard Levrault vizsgálóbíró ellen is vizsgálatot indított, amiért az azzal vádolta a korábban ügyvédként tevékenykedő politikust, hogy nyomást gyakorolt rá. Éric Dupond-Moretti nyári kinevezését megelőzően sztárügyvéd volt, és egy olyan rendőrt védett egy perben, aki ellen Édouard Levrault emelt vádat. A perben Éric Dupond-Moretti élesen bírálta a bíró módszereit.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent. Cikkünk frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×