Infostart.hu
eur:
386.56
usd:
331.48
bux:
117490.57
2026. január 13. kedd Veronika
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j), Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője (b) és Tóth András ügyvezető igazgató a sütő- és édesipari termékeket, alapanyagokat gyártó Nébar Kft. üzemében a cég több mint 665 millió forintos fejlesztéséhez nyújtott, 282 millió forint támogatásról szóló okirat átadása után Baján 2020. július 28-án.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Szijjártó Péter: a magyar gazdaság sikerét a magyarok munkája jelenti

A külgazdasági és külügyminiszter Baján beszélt erről, a sütő- és édesipari termékeket, alapanyagokat gyártó Nébar Kft. több mint 665 millió forintos fejlesztéséhez nyújtott, 282 millió forint támogatásról szóló okirat átadásán.

Szijjártó Péter kijelentette, a most megvalósított fejlesztések Magyarország számára biztosítják azt, hogy más országokkal, más gazdaságokkal szemben versenyelőnyre tegyen szert. Éppen ezért a most beruházásokat végrehajtó vállalatok számára az egész nemzet hálával tartozik.

Magyarországon 806 vállalat kötelezte el magát összesen 377 milliárd forint értékű beruházások megvalósítása mellett, amelyhez a kormány a versenyképesség-növelő támogatási program keretében 169 milliárd forint támogatást biztosít, és ezáltal több mint 143 ezer munkahelyet tudnak megvédeni - tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta: a magyar élelmiszeripar egy kifejezetten innovatív, nemzetközi szinten is versenyképes ágazat, amely komoly hagyományokkal, örökséggel rendelkezik Magyarországon. A legtöbben, 122-en ebből az iparágból pályáztak.

A malomipari és tartós élelmiszereket gyártó Nébar Kft. kapacitásbővítő fejlesztése, azért is nagy jelentőségű, mert ez a beruházás a magyar gazdaság export teljesítményének további növeléséhez vezet. Termékeiket ugyanis Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és Izraelben is keresik - fogalmazott.

A versenyképesség-növelő program keretében Bács-Kiskun megyében a következő hónapokban 42 vállalat összesen 20 milliárd forint értékű beruházást hajt végre, amelyhez a kormány 9,8 milliárd forint összegű támogatást biztosít. Ezzel 6700 munkahelyet tudnak megvédeni. A térségben az ipari termelés a négyszeresére nőtt, a munkanélküliség pedig 11 százalékról 4,5 százalékra csökkent az elmúlt tíz évben- sorolta a miniszter.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Drasztikus lépést lengetett beTrump, nagyot estek a kártyatársaságok és egyes bankok

Drasztikus lépést lengetett beTrump, nagyot estek a kártyatársaságok és egyes bankok

Élesen támadják Donald Trump tervét az amerikai bankszektor szereplői és pénzügyi szervezetek, ugyanis az amerikai elnök 10 százalékos kamatplafont vezetne be a hitelkártyákra, és félő, hogy a lépéssel háztartások és kisvállalkozások milliói veszítenék el ezzel a hitelhez való hozzáférést. A hétvégén bejelentett kormányzati tervekre az American Express 4,3%-ot, Citigroup 3,0%-ot, a Visa 1,9%-ot, a MasterCard 1,6%-ot, a JP Morgan 1,4%-ot, a Bank of America 1,1%-ot veszített értékéből a hétfői kereskedésben. Miközben az USA-ban a megélhetési költségek csökkentése, Spanyolországban a túlzott és magas kamatok mellett történő lakossági eladósodás megfékezése miatt tervezik a kamatplafon bevezetését.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×