Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Az iráni olajügyi minisztérium, a SHANA felvétele az NIOC iráni állami olajtársaság tulajdonában álló, Sabiti nevű megrongált tankerről a Vörös-tengeren. Két nappal korábban a szaúd-arábiai Dzsiddától mintegy százharminc kilométerre támadás érte a tartályhajót, két robbanás lyukat ütött két tározórekeszen, olajuk a tengerbe folyt. Irán tájékoztatása szerint a legénység egyik tagja sem sebesült meg, tűz sem keletkezett a hajón, amely stabil és irányítható maradt. Iráni szakértők terrortámadásra gyanakodtak, az olajtársaság pedig két rakétatalálatról számolt be.
Nyitókép: MTI/AP/SHANA

Hatalmas lyukak tátonganak a megtámadott hajó oldalán - fotók

Pénteken ért támadás egy iráni olajszállító tartályhajót - most közeli fotók érkeztek arról, mekkora lyukakat ütöttek az oldalán. Teherán szerint rakétákkal találták el a Sabitit.

A NIOC iráni állami olajtársaság tulajdonában álló tartályhajó a szaúd-arábiai Dzsiddától mintegy százharminc kilométerre volt, amikor a két robbanás történt pénteken. Jelentős károk keletkeztek két tározórekeszben, s a hajóból olaj ömlött a Vörös-tengerbe. Iráni szakértők terrortámadásra gyanakodtak, az olajtársaság pedig két rakétatalálatról számolt be. A tájékoztatás szerint a legénység egyik tagja sem sebesült meg, tűz sem keletkezett a hajón, amely stabil és irányítható maradt.

Szombaton az iráni sajtó arról írt, hogy elállították az olajszivárgást.

Vörös-tenger, 2019. október 14.
Az iráni olajügyi minisztérium, a SHANA felvétele az NIOC iráni állami olajtársaság tulajdonában álló, Sabiti nevű tanker oldalán tátongó lyukak egyikéről a Vörös-tengeren. Két nappal korábban a szaúd-arábiai Dzsiddától mintegy százharminc kilométerre támadás érte a tartályhajót, két robbanás lyukat ütött két tározórekeszen, olajuk a tengerbe folyt. Irán tájékoztatása szerint a legénység egyik tagja sem sebesült meg, tűz sem keletkezett a hajón, amely stabil és irányítható maradt. Iráni szakértők terrortámadásra gyanakodtak, az olajtársaság pedig két rakétatalálatról számolt be.
MTI/AP/SHANA
Az iráni olajügyi minisztérium, a SHANA felvétele az NIOC iráni állami olajtársaság tulajdonában álló, Sabiti nevű tanker oldalán tátongó lyukak egyikéről. MTI/AP/SHANA
Vörös-tenger, 2019. október 14.
Az iráni olajügyi minisztérium, a SHANA felvétele az NIOC iráni állami olajtársaság tulajdonában álló, Sabiti nevű tanker oldalán tátongó lyukak egyikéről a Vörös-tengeren. Két nappal korábban a szaúd-arábiai Dzsiddától mintegy százharminc kilométerre támadás érte a tartályhajót, két robbanás lyukat ütött két tározórekeszen, olajuk a tengerbe folyt. Irán tájékoztatása szerint a legénység egyik tagja sem sebesült meg, tűz sem keletkezett a hajón, amely stabil és irányítható maradt. Iráni szakértők terrortámadásra gyanakodtak, az olajtársaság pedig két rakétatalálatról számolt be.
MTI/AP/SHANA
Fotó a másik, a Sabiti oldalán tátongó lyukról. MTI/AP/SHANA

Egy iráni szóvivő "gyáva támadásnak" minősítette a történteket. Egyben kilátásba helyezte, hogy Irán nem hagyja válasz nélkül az esetet, de csak azt követően fog reagálni, hogy alaposan tanulmányozta annak körülményeit.

Az Egyesült Államok azzal vádolja Teheránt, hogy köze volt az idén májusban és júniusban a Perzsa(Arab)-öbölben tartályhajók, valamint a szeptemberi szaúdi olajlétesítmények elleni támadásokhoz. Teherán ezt váltig tagadja.

Szaúd-Arábia egyelőre nem kommentálta az iráni tartályhajót ért pénteki támadást.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×