Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Újabb népszavazást akar a Munkáspárt

A brit Munkáspárt vezetője szerint a következő miniszterelnöknek népszavazásra kell bocsátania bármiféle olyan megállapodást, amely a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzíti, illetve ilyen elfogadott egyezség hiányában azt is, ha megállapodás nélkül akarja kiléptetni az országot az Európai Unióból.

Jeremy Corbyn a párt árnyékkormányának értekezlete után közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy újabb népszavazás esetén a Munkáspárt a bennmaradás mellett kampányolna a megállapodás nélküli brexit ellenében, illetve egy olyan megállapodás alternatívájaként, amely nem alkalmas a brit gazdaság és a munkahelyek védelmére.

Corbyn nyilatkozatában szerepel ugyanakkor az is, hogy a Munkáspárt szerint az országnak valójában új parlamenti választásokra és utána munkáspárti kormányra lenne szüksége a konzervatív párti kormány kilenc éve tartó megszorító gazdaságpolitikájának befejezése végett.

A Labour vezetőjének közleményéből viszont nem derül ki, hogy kormányra kerülés esetén is szerepelne-e a párt programjában az újabb EU-népszavazás.

Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 27. 20:26
×
×