Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ szíriai elszámoltathatósággal foglalkozó magas szintű ülésén New Yorkban 2018. szeptember 27-én.
Nyitókép: MTI Fotó: KKM / Mitko Stoichev

Szijjártó Péter határozotan reagált Jean-Claude Juncker kijelentésére

Európának új vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik felismerik az európai emberek érdekeit, és képesek is azokat megvédeni - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének kijelentésére.

Jean-Claude Juncker hétfőn nyilatkozott a Berliner Morgenpost című német lapnak, ebben azt ígérte, hogy az európai parlamenti (EP-) választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót (EU) vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben.

A lap beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke a magyar kormányfőt említette példaként, mondván: Orbán Viktor szerint őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért (Brexit), pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről.

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte, hogy

az európaiakat nem kell terelgetni, ahogy azt Jean-Claude Juncker gondolja, ez a külügyminiszter megfogalmazása szerint az emberek lenézése. Az európai emberek pontosan tudják, hogy mit akarnak, és a májusi választáson el is fogják mondani

- tette hozzá.

Tény viszont, hogy Jean-Claude Juncker európai vezetőként megbukott - jelentette ki a magyar tárcavezető. A briteket nem tudta bent tartani a közösségben, a migránsokat pedig nem tudta az uniós határokon kívül tartani - mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány továbbra is vállalja a harcot a bevándorláspárti politikusok ellen.

Címlapról ajánljuk

Ismét zajos a gödi Samsung, befenyítik a magyarországi akkugyárakat

A gödi Samsung-gyár környékén élők az elmúlt napokban tapasztalt fokozott zajhatás miatt keresték fel az önkormányzatot, aminek hátterében a gyár területén zajló építkezések állnak. Új zajvédő fal épül és átmenetuleg ezért nagyobb a zaj a városban. Közben a szakminiszter nagyobb szigort ígér.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×