Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Pixabay.com

EP-választás: nincs magyar egység Erdélyben

Az MPP, korábbi igényét fenntartva, befutó helyet kért az RMDSZ jelöltlistáján, a szövetség képviselői viszont az együttműködés más formáját javasolták.

Nem született megegyezés a közös indulásról a májusi európai parlamenti választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőinek hétfői kolozsvári egyeztetésén - közölte hétfőn az MPP.

Az MPP, korábbi igényét fenntartva, befutó helyet kért az RMDSZ jelöltlistáján, a szövetség képviselői viszont az együttműködés más formáját javasolták

- közölte a párt. Az MPP közleménye szerint a végleges döntést a párt elnöksége hozza meg a hét folyamán, figyelembe véve a hétfői tárgyalás következtetéseit, valamint a magyar kormánynak az üzenetét is, mely az RMDSZ hét végi kongresszusán hangzott el.

"Tudatában vagyunk annak, hogy helye és ideje van a versenynek, ugyanakkor felelősségteljes politikusokként kijelentjük, hogy az összmagyarságot érintő ügyekben helye és ideje van az együttműködésnek" - idézte Mezei János MPP-elnököt a párt közleménye.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Maszol.ro portálnak azt közölte: a szövetség és az MPP megállapodott a politikai együttműködés folytatásában.

"Az idei és a 2020-as választási évben is együttműködünk, hiszen közösek a célok és az érdekek, és a közösségépítésben is együtt lehet fellépni" - idézte a portál az RMDSZ ügyvezető elnökét. Porcsalmi hozzátette, világossá tették, hogy sem méltányosnak, sem arányosnak nem tartják, hogy a befutónak számító két európai parlamenti képviselői hely egyikét átengedjék az MPP-nek. "Úgy gondolom, hogy ezt ők elfogadták" - jelentette ki Porcsalmi.

Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint abban is egyetértés volt a felek között, hogy nagy az európai parlamenti választások tétje, az MPP pedig nem fogja kockáztatni az erdélyi magyar képviseletet az EP-ben.

A felek a jövő hét első felében újra tárgyalóasztalhoz ülnek. Ekkorra már ismert lesz az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjeinek a rangsora.

Az RMDSZ részéről öten pályázták meg az európai képviselői mandátumot. Újabb mandátumot szerezne Sógor Csaba és Winkler Gyula, akiknek három kihívóval: Hegedüs Csilla ügyvezető alelnökkel, Vincze Loránttal, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökével és Oltean Csongorral, a szövetséggel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnökével kell megmérkőzniük. Az RMDSZ jelöltjeit pénteken rangsorolja a szövetség Állandó Tanácsa. Döntését március 8-án az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsának kell megerősítenie.

Az MPP Márton Zsuzsannának, a Szatmár megyei Egri község polgármesterének kért befutó helyet a jelöltlistán. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László korábban azt javasolta, hogy az RMDSZ, az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási koalícióban vegyen részt a választásokon, a közös jelöltlista harmadik helyére pedig Szilágyi Zsolt kerüljön. Ezt azonban mind az RMDSZ, mind az MPP figyelmen kívül hagyta.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×