eur:
396.21
usd:
369.33
bux:
70436.39
2024. június 25. kedd Vilmos

Bizalmat szavazott a lengyel szejm a Morawiecki-kormánynak

A bizalmi szavazást maga a lengyel miniszterelnök kezdeményezte, a képviselők támogatását kérve a folyamatban lévő lengyelországi reformok számára.

A 460 fős alsóházban a Jog és Igazságosság (PiS) kormányát 231 képviselő támogatta, 181-en a kormány ellen szavaztak, ketten tartózkodtak. A PiS 221 jelen lévő tagja mellett bizalmat szavazott a kormánynak 10 független képviselő is.

Morawiecki a PiS kormányra lépésének harmadik évfordulóján kérte a szejm bizalmát, két nappal azelőtt, hogy a képviselők a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform által november végén benyújtott bizalmatlansági indítványról szavaztak volna.

Kommentátorok szerint Morawiecki indítványa taktikai lépés volt, mellyel a kormánypárt előnyös helyzetbe jutott az ellenzékkel szemben, érvényesítve "saját narrációját".

A szavazást megelőző vita során Morawiecki összefoglalta a PiS kormányzásának eddigi három évét, elsősorban a gazdasági reformok és a családpolitika sikereit ismertette. A kormány "jó reformokat valósít meg, jó szolgálatot tesz Lengyelországnak, és továbbra is szolgálni akar" - jelentette ki Morawiecki, hozzáfűzve: a PiS-nek következő hónapokra és évekre van szüksége a reformfolyamat befejezéséhez.

Külpolitikai témákról szólva a kormányfő nagy értéknek nevezte a lengyel EU-tagságot. "Erős Lengyelország csak egy erős, hatékony Európában elképzelhető, az erős EU nem lehet meg erős Lengyelország nélkül" - hangsúlyozta.

Képviselői kérdésekre válaszolva Morawiecki érintette az EU-ból való brit kiválás (Brexit) témáját is. Szerinte a megállapodás nélküli kiválás nagy kockázatot jelentene az Egyesült Királyságban élő lengyelek számára.

Felszólalásában arra hívta fel az Európai Tanács elnökét, volt lengyel kormányfőt, Donald Tuskot, hogy "ne játsszon a tűzzel, ne próbálkozzon a megállapodás nélküli kiválással".

Morawiecki szerda reggel azzal is indokolta az általa kezdeményezett bizalmi szavazást, hogy a csütörtökön kezdődő, a Brexitnek és a 2020 utáni uniós költségvetésnek szentelt EU-csúcstalálkozó előtt biztos akar lenni abban, hogy a kormány bírja a parlamenti többség támogatását.

Morawiecki beszéde után az ellenzéki padsorokból "tolvajok" bekiabálások hallatszottak. A PO a többi között a lengyel bankfelügyelet (KNF) nemrégen lemondott elnöke személyéhez fűződő bűnügyi eljárás miatt nyújtotta be a szejm pénteki napirendjén szereplő bizalmatlansági indítványt. A PO szerdán tudatta: Morawiecki kezdeményezése ellenére a bizalmatlansági indítványt nem vonják vissza.

Címlapról ajánljuk
Csoboth Róbert fiáról, Kevinről: erre a gólra vártam tőle 18 éven keresztül
"Kötelesség"

Csoboth Róbert fiáról, Kevinről: erre a gólra vártam tőle 18 éven keresztül

Csoboth Kevin soha nem fogja tudni azt mondani, hogy én mint szülő nem tettem érte meg mindent – mondta az InfoRádióban az édesapa. Csoboth Róbert beszélt fia pályafutásának kezdetéről, a nehézségekről és arról is, hogy a skótok elleni gól milyen kapukat nyithat meg előtte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.25. kedd, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×