Infostart.hu
eur:
385.4
usd:
331.9
bux:
121073.46
2026. január 16. péntek Gusztáv

Megkurtították Venezuela pénznemének címleteit

A korábban tervezett három helyett öt nullát vágnak le a venezuelai pénznem, a bolivár végéről a hiperinfláció miatt - jelentette be Nicolás Maduro venezuelai elnök helyi idő szerint szerdán. A lépés vélhetően azzal áll összefüggésben, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrevetítései szerint a dél-amerikai országban az infláció elérheti akár az egymillió százalékot az év végéig.

Az infláció idén júniusban meghaladta a 46 ezer százalékot. Alejandro Werner, az IMF térségért felelős illetékese azt mondta, hogy a venezuelai inflációt csak ahhoz lehet hasonlítani, ami Németországban az első és második világháború után, illetve Zimbabwéban az előző évtized végén volt.

Venezuela eredetileg júniusban három nullával akarta megkurtítani bankjegyeinek címleteit, de ezt a lépést elhalasztották a bankszektor irányítóinak kérésére, akik szerint erre még nem állt készen az ország pénzügyi rendszere.

Maduro a televízióban közvetített beszédében közölte, hogy a monetáris átalakítás augusztus 20-án veszi kezdetét, és eközben bemutatta az új bankókat, melyeket ennek megfelelően terveznek kiadni.

Közölte azt is, hogy

a venezuelai pénz, a bolívar árfolyamát a közelmúltban indított, állami támogatású kriptovalutához, a petróhoz köti, de több részletet nem osztott meg erre vonatkozó terveiről.

A digitális valuták szakértői korábban már felhívták a figyelmet arra, hogy a petro hitelessége meglehetősen vitatott, mert a befektetők egyrészt nem bíznak Maduro kormányában, másrészt elrettenti őket a bolívar helytelen kezelése.

Maduro mindemellett javaslatot tett a deviza-bűncselekményekre vonatkozó törvény módosítására, hogy előmozdítsa a külföldi befektetéseket az országba. Közgazdászok leginkább az ország devizakorlátozását azonosítják a gazdasági növekedés legfőbb akadályaként.

A venezuelai elnök tudatta azt is, hogy az Orinoco folyó melletti nehézolaj-kitermelés kihasználási jogait átruházza a központi bankra, ami szerinte segíteni fogja az ország nemzetközi tartalékainak feltöltését.

A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló Venezuela gazdasága az olajár esése miatt az elmúlt években gyakorlatilag összeomlott, számos venezuelai szenved élelmiszerek, valamint gyógyszerek hiányától. A havi minimálbér mintegy 250 forintnak felel meg Venezuelában, ami ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság nagy része nem tud rendesen táplálkozni, vagy éppen alapvető egészségügyi ellátáshoz jutni. Ennek következtében rengeteg ember elhagyta hazáját a gazdasági válság elől menekülve.

A szocialista kormány kritikusai szerint a caracasi vezetés a válságot hozzá nem értésével és korrupciójával saját maga idézte elő. Nicolás Maduro államfő ugyanakkor a Nyugatot teszi felelőssé a gazdasági bajokért.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×