Infostart.hu
eur:
355.56
usd:
311.49
bux:
142467.45
2026. július 11. szombat Lili, Nóra

Vádat emeltek a turisták halálát okozó hajóskapitányok ellen

Negyvenkét halálos áldozatot követelt a Phuket térségben történt hajószerencsétlenség.

Gondtalanság miatt vádat emeltek Thaiföldön annak a két hajónak a kapitánya ellen, amelyek csütörtökön borultak fel és süllyedtek el a népszerű nyaralóhely, Phuket szigete közelében, a hatóságok vasárnapi közlése szerint a szerencsétlenség 42 halálos áldozatot követelt, 14 embert eltűntként tartanak nyilván, az áldozatok többsége kínai turista volt.

A Phoenix és a Serenita hajók fedélzetén több mint 130 turista utazott, közülük 127 kínai volt. Norraphat Plodthong, Phuket kormányzója vasárnap közölte, hogy valamennyi halálos áldozat és eltűnt kínai állampolgárságú.

A mentőegységeknek a rossz időjárás miatt vasárnap el kellett halasztaniuk a Phoenix kiemelését, a hatóságok azonban ígéretet tettek arra, hogy mindent megtesznek azért, hogy kivizsgálják a hajószerencsétlenséget, amely az egyik legsúlyosabb idegenforgalmat érintő tragédia volt az ország életében a 2004-es szökőár pusztítása óta.

A Phoenix a meteorológiai riasztás ellenére merészkedett a monszun évszakban viharos Andamán-tengerre, és egy ötméteres hullám felborította. A hajó fedélzetén 105 ember, köztük 93 kínai turista és 12 thai állampolgár - a legénység és túravezetők - tartózkodott. A hajó a parttól 7 kilométerre süllyedt el, a roncs körülbelül 38-40 méterrel van a felszín alatt.

A Serenita szintén felborult, de utasait - 35 turistát, az ötfős legénységet és egy túravezetőt - sikerült biztonságban partra szállítani.

A Phoenix kapitánya ellen halált, sérülést és anyagi károkat okozó gondatlanság miatt emeltek vádat, ő azonban tagadja, hogy nem a szabályoknak megfelelően járt el. A Serenita kapitánya ellen fizikális és mentális kárt okozó gondatlanság a vád.

A turizmus létfontosságú Thaiföld életében, a Világbank becslése szerint a délkelet-ázsiai ország GDP-jének mintegy 12 százalékát adja. A kínai turisták jelentik az idegenforgalom motorját, az évi 35,8 millió turistából tavaly 9,8 millió volt kínai.

Címlapról ajánljuk
70 ezer ember Oslo utcáin, „kifosztott” mezboltok, viking evezés – Kovács Péter a norvég focilázról

70 ezer ember Oslo utcáin, „kifosztott” mezboltok, viking evezés – Kovács Péter a norvég focilázról

A brazilok legyőzése a nyolcaddöntőben igazi világraszóló eredmény volt, Norvégia megérdemelten van ott a világ legjobb nyolc csapata között – mondta az InfoRádióban a korábbi magyar válogatott labdarúgó, aki csaknem 25 éve él már Norvégiában. A korábbi gólkirály szerint az Anglia elleni negyeddöntő teljesen más meccs lesz, és bár Harry Kane-ék az esélyesebbek, akár még tovább is íródhat a norvég csodasztori.
Brüsszel megmérné, mire ment el az EU-s pénz – Csakhogy nem minden eredmény, ami annak látszik

Brüsszel megmérné, mire ment el az EU-s pénz – Csakhogy nem minden eredmény, ami annak látszik

Az Európai Unió jelenleg nagy erőkkel készíti elő a 2028 és 2035 közötti időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetését, az ún. többéves pénzügyi keretet (MFF), egyúttal komoly változtatást tervezve. A reform középpontjában az Európai Bizottság által javasolt úgynevezett teljesítményértékelés áll, amelynek célja annak biztosítása, hogy az uniós források kézzelfogható eredményeket hozzanak. Azonban a szabályozás – ha azt a jelenlegi formájában fogadják el – aligha fogja elérni kijelölt céljait, sőt, kifejezetten súlyos, nem kívánt következményekkel is járhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×