eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Hazugsággal vádol Donald Trump

Trump újságírói kérdésre reagálva mondta ezt, amikor megérkezett a davosi Világgazdasági Fórumra. "Hamis hír, emberek, hamis hír! Tipikus hamis történet a The New York Timestól" - jelentette ki.

A lap azt állítja: fehér házi tudósítói négy emberrel is beszéltek, akik tudnak a történtekről. Ketten azt mondták, hogy az elnök összeférhetetlenségre hivatkozva akarta eltávolítani a posztjáról Robert Muellert. Trump szerint ugyanis Mueller elfogult volt, mert évekkel korábban vitába keveredett az egyik golfklubjával, dolgozott annál az ügyvédi irodánál, amely a vejét is képviselte, és kinevezése előtt egyetlen nappal maga Trump hallgatta meg, mert fontolgatta, hogy ismét őrá bízza a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetését.

Mueller irányítja azt a vizsgálatot, amelynek célja feltárni, hogy Trump kampánystábja összejátszott-e a választásokba beavatkozó Oroszországgal, illetve, hogy akadályozta-e Trump az igazságszolgáltatást.

Donald McGahn fehér házi jogtanácsos a The New York Times forrásai szerint a különleges ügyész menesztésére vonatkozó Trump-utasítás kézhezvételekor közölte, hogy nem ért egyet az elnökkel, és nem hajlandó arra kérni az igazságügyi minisztériumot, hogy mentsék fel a különleges ügyészt, inkább lemond. McGahn úgy gondolta, hogy Mueller menesztése katasztrofális következményekkel járna az elnökre nézve, és csak további kételyeket ébresztene azzal kapcsolatban, hogy a Fehér Ház akadályozza-e a vizsgálatot. A jogtanácsos úgy vélte, hogy Trump maga egyedül nem fogja elmozdítani hivatalából Muellert, és az elnök le is tett szándékáról. McGahn amúgy régóta dolgozik a republikánusoknak, s Trump kampánycsapatának vezető jogásza volt.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×