Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Így menekülnek a magyarok az Irma hurrikán elől

Hét magyar állampolgárt remélhetően elhoznak kedden a Szent Márton-szigetről - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón.

Egy öttagú magyar család, egy nő és remélhetőleg még egy férfi a hurrikán sújtotta Szent Márton-szigeten helyi idő szerint kedd délután felszáll arra a repülőgépre, amelyet a kormány bérelt ki, és Curacaóba viszi őket - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón.

A tárcavezető az Irma hurrikán által sújtott Szent Márton-szigeten jelenleg tartózkodó magyarokról adott helyzetértékelésében elmondta: magyar idő szerint éjszaka, késő este négy embernek, két párnak sikerült elhagynia a szigetet Curacao, illetve Martinique irányába, róluk tudják, hogy jól vannak. Jelenleg tizenhárom magyar állampolgár tartózkodik a szigeten, akikről a tárcának tudomása van.

Elmondta: helyi idő szerint kedd délután egy repülőgép átrepül a szigetre Dominikáról, ahol felvesz "hat, illetve hét magyar állampolgárt". Ismertette: köztük van egy öttagú család, egy nő, valamint remélhetőleg egy férfi. Utóbbival most nem tudtak beszélni, de korábban felvették vele a kapcsolatot, most pedig kérték az ismerőseit, hogy értesítsék, induljon minél előbb a repülőtérre, hogy mind a hét magyar állampolgárt elvihessék.

Jelezte: Curacaóban biztonságban lesznek a magyar állampolgárok, konzuli segítséget kaphatnak, ki tudják állítani a szükséges dokumentumokat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×