Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Agyhalott a kómában lévő diák, brutálisan megverték

Brutálisan megverték fogvatartői Észak-Koreában a hét elején mentőrepülőgépen hazaszállított, kómában lévő amerikai diákot, Otto Warmbiert.

Erről az egyetemista édesapja, Fred Warmbier sajtótájékoztatón számolt be csütörtökön ohiói Cincinnatiban. Az édesapa megrázó szavakkal írta le fia állapotát.

Fred Warmbier megtörten mondta el, hogy fia egy szervezett és biztonságosnak mondott utazással jutott Észak-Koreába. Letartóztatása után rövid ideig leveleztek vele, de aztán megszakadt a kapcsolat, és ekkor a szülők gyanút fogtak. Óvatosan viselkedtek, nem bírálták Phenjhant, nehogy a fiuknak bántódása essék, és felvették a kapcsolatot az amerikai külügyminisztériummal is.

Az édesapa "terrorisztikus pária-államként" jellemezte Észak-Koreát, ahol - mint mondta - fiával brutálisan bántak. Kifejtette: sem ő, sem felesége nem hiszi el az észak-koreai hatóságok magyarázatát, miszerint 22 évesfia a ritka, de nagyon veszélyes, a légzési- és a mozgatóizmok bénulását okozó botulizmusban betegedett volna meg, és azt követően esett kómába, hogy altatót kapott.

"Még ha el is hinnénk magyarázatukat a botulizmusról és az altató okozta kómáról, akkor sem elfogadható, hogy titokban tartották az állapotát és megtagadták tőle a megfelelő orvosi kezelést" - fogalmazott Fred Warmbier. Hozzátette: a fia "rossz állapotban van".

Az édesapa elmondta: szerda este Donald Trump amerikai elnök felhívta telefonon, együttérzését fejezte ki, és felajánlotta segítségét. Hasonlóképpen Rex Tillerson külügyminiszter is kereste a családot, és már többször beszélt a szülőkkel.

A sajtótájékoztatón - amelyet annak a középiskolának az épületében tartottak, ahová Otto Warmbier járt - megjelent a fiatalembert kezelő cincinnati kórház szóvivője, és közölte: Warmbier állapota stabil, de "súlyos idegrendszeri károsodásokat szenvedett".

Otto Warmbier a virginiai egyetem hallgatója volt, amikor ellátogatott Észak-Koreába, ahol "államellenes cselekedetért" tartóztatták le. A fiatalember ugyanis megpróbált eltenni egy propagandaplakátot. Rövid tárgyalás után 2016. márciusában 15 évi börtönre, illetve kényszermunkára ítélték. Ekkor látták őt utoljára.

Az észak-koreai hatóságok - humanitárius megfontolásokra hivatozva - a héten bocsátották szabadon, és szerdán szállították őt vissza az Egyesült Államokba.

Csütörtök délután a kórház jelentést adott ki Otto Warmbier állapotáról. Az orvoscsoport megállapítása szerint a 22 éves fiatalember szervezetében nem mutatható ki botulizmus, és agyszövetei nagy kiterjedésben elhaltak.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×