Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
310.27
bux:
136260.36
2026. április 16. csütörtök Csongor

„Azt mondják, ezek okosbombák, de miről beszélnek?” Mindenkire lőnek Moszulban

Nem válogatnak a módszerekben és nem tartják fő feladatuknak a civilek védelmét a Moszul felszabadításában részt vevő iraki erők. Miközben megpróbálják elűzni az Iszlám Állam harcosait, jelentések szerint mesterlövészeik és a légierő sok polgári lakos halálát okozta.

Elkeseredett harc folyik azért, hogy az iraki kormányerők és szövetségeseik Moszul nyugati részéből is elűzzék az Iszlám Állam dzsihadista fegyvereseit.

A célkeresztbe azonban gyakran polgári lakosok kerülnek és az utóbbi napokban különösen nagyszámú civil halt meg.

A két oldal mesterlövészei a Tigris folyón, az 5. és 6. híd között átkelőket támadják.

„A mi környékünkről három embert lőttek agyon, amikor át akartak kelni” – mondta az Independent című lapnak a 33 éves szunnita Dzsaszím.

Mint elmondta,

a keleti városrészt ellenőrző hadsereg éjszaka bárkire lő, aki a nyugati oldalról érkezik, mert automatikusan Daes-harcosnak tartják.

Így a keletre menekülő civileket minkét oldal tizedelik.

Egy végül kijutott asszony arról beszélt a BBC-nek, hogy a légierő akkor is szétbombáz házakat, ha ott egy-két Daes mesterlövész húzódik meg. Az eredmény: a nő elmondta, hogy kilenc rokona halt meg az egyik légicsapásban.

„Azt mondják, hogy ezek okosbombák, de miről beszélnek?” – tette hozzá.

Szemtanúk szerint

a kormányerők nagy pusztító erővel rendelkező, de pontatlan, furgonokra szerelt rakétákkal is támadnak.

Dzsaszím elmondása szerint két gyermeket ölt meg a negyedükben így az iraki hadsereg.

A fiatalember maga is megsebesült egy dróntámadásban – mindössze néhány órával azután, hogy mobiltelefonon interjút adott az Independentnek. A mobilok használatáért a dzsihadisták akár ki is végezték azt, akit rajtakaptak, mert azzal vádolták őket, hogy kémkedtek utánuk.

Moszul nyugati részén, amelyet még mindig az Iszlám Állam ellenőriz, becslések szerint

300 ezer ember várja a harcok végét.

Sokan az utcán gyűjtögetnek ételmaradékot, mert egyre nagyobb az éhínség.

Ahol élelmiszerhez lehet jutni, ott csillagászati árat kell fizetni és ezt a legtöbb ember nem engedheti meg magának.

Áram általában két órán át van, az emberek ilyenkor akár más kerületekbe is átmennek, hogy fel tudják tölteni a mobiljukat.

Az Iszlám Állam által ellenőrzött nyugati városrészt, ahol a sikátorok olyan szűkek, hogy két ember épphogy elfér egymás mellett, intenzíven bombázza a koalíciós légierő.

A szövetségeseket azzal vádolják, hogy március 17-én akár 240 lakos halálát okozták légitámadásaikkal. Az iraki vezetés 61 ember halálát ismeri el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Nem csak az a kérdés, hogy ki  mond le, lezárult egy politikai korszak” – Orbán Viktor a választások eredményéről

„Nem csak az a kérdés, hogy ki mond le, lezárult egy politikai korszak” – Orbán Viktor a választások eredményéről

„A választók a jövőre szavaztak, nem a múltra, többet várnak. Szerintem össze kell gyűjteni azt a 8-10 okot, ami a választási vereséghez vezetett, ehhez szükség van még néhány napra. Ki fog kerekedni egy kép” – vázolta Orbán Viktor. Először értékelte az országgyűlési választások eredményét a választáson súlyos vereséget szenvedett Fidesz–KDNP vezetője. A Fidesz közösségére bízta annak az ügyét, hogy marad-e vagy távozik a párt éléről.

Ezek most a piac és az új kormányzat mézeshetei, utána jönnek a kihívások

A piacok üdvözlik, hogy a leendő magyar kormány haza akarja hozni az uniós pénzeket és hogy célként fogalmazta meg az euró bevezetését – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste vezető elemzője. Madár István, a Portfolio vezető elemzője azt mondta, a választások előtt és után is jelen volt a magyar tőke- és devizapiacon a befektetői „Tisza-bet.”
inforadio
ARÉNA
2026.04.17. péntek, 18:00
Dobrowiecki Péter
Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×