Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Porcsalmi Bálintot választották meg az RMDSZ ügyvezető elnökévé

Porcsalmi Bálintot választották a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnökévé stzombaton, aki a január elején lemondott Kovács Pétert váltja a tisztségben.

Porcsalmi megválasztását Kelemen Hunor RMDSZ-elnök javasolta. A Marosvásárhelyen ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) küldötteinek kellett szavazniuk Kelemen javaslatáról. A szavazás eredményeként Porcsalmi Bálintot egyöntetűen választotta meg a testület.

Az ügyvezető elnöknek javasolt politikus a tanácskozás elején közölte, azt szeretné, ha a következő két évben az RMDSZ Románia legkorszerűbb politikai erejévé válna. Fontosnak nevezte az innovációt, egyik fő céljaként a felkészülést jelölte meg az RMDSZ májusi kongresszusára.

A 36 éves Porcsalmi Bálint Kolozsváron született, Zilahon végezte középiskolai tanulmányait, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett politológusi diplomát. Az elmúlt 17 évben az RMDSZ valamennyi választási kampányában részt vett előbb szervezőként, koordinátorként, az utóbbi években pedig tanácsadóként.

Az SZKT-ülés előtt 15. alkalommal kiosztották az RMDSZ Ezüstfenyő-díját, amelyet 29 romániai magyarnak ítéltek, valamint a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumnak, amelynek alapítása ügyében a román ügyészség nyomozást indított. A díjazottak között kultúra- és közösségszervezők, valamint színművészek vannak, akik a romániai magyar közösségért kifejtett munkájuk elismeréseként kapták meg az elismerést Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől.

A politikus az RMDSZ volt parlamenti képviselőit és szenátorait is díjazta, akik a tavalyi parlamenti választáson már nem indultak, így nem vállaltak újabb mandátumot. Közöttük van a szövetség több meghatározó politikusa, így Markó Béla volt RMDSZ-elnök, Kovács Péter volt ügyvezető elnök, valamint Borbély László, Kelemen Attila, Kerekes Károly, Markó Attila, Máté András képviselő.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×