Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Mennyire lesz fontos Trumpnak Magyarország?

Szakértők szerint Donald Trump megválasztásával jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy Orbán Viktor magyar kormányfőt a Fehér Házban fogadja majd a leendő amerikai elnök. A kampányban tett nyilatkozatai alapján azonban Obama utódját most nem Kelet-Európa foglalkoztatja.

Ha Washingtonból nézik Kelet-Európát, akkor két országot lehet ebben a térségben észrevenni: Lengyelországot és Romániát – utalt katonai erejükre célozva a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója egy kerekasztal-beszélgetésen. Ugrósdy Márton szerint az első hetekben vagy hónapokban valószínűleg Magyarország nem szerepel majd a prioritások között a Trump-adminisztráció számára.

„Kína, Észak-Korea, az Iszlám Állam, Izrael, Kelet-Ukrajna, Afrika, Venezuela mellett az, hogy mi történik Magyarországon a jogállammal, nem biztos, hogy fontos az Egyesült Államok számára” - emelte ki a szakértő.

Horváth Gábor külpolitikai szakújságíró azt mondta: Donald Trump ha még nem tudja, akkor valószínűleg később értesül majd róla, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök milyen véleményt fogalmazott meg róla nyáron Tusnádfürdőn, illetve a keddi megválasztását követően. Úgy vélte, lesz változás a magyar-amerikai kapcsolatokban, és Orbán Viktort meghívják majd a Fehér Házba.

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádiónak adott interjújában új korszak kezdetének nevezte Donald Trump megválasztását. Mint mondta, komoly esély van arra, hogy jobb hely lesz a világ.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádiónak azt mondta, a lehetséges csúcstalálkozó tervéről még nehéz beszélni, de a kormány azon lesz, hogy a kapcsolatrendszert javítsák.

Donald Trump megválasztott amerikai elnököt 2017. január 20-án iktatják be hivatalába.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×