Infostart.hu
eur:
382.18
usd:
327.98
bux:
109206.15
2025. december 5. péntek Vilma

Újab fordulat a Clinton-ügyben

Donald Trump, republikánus elnökjelölt szerint komoly, a Watergate-botránynál is jelentősebb dolog lehet a háttérben, ha az FBI újra nyomozást indított Hillary Clinton emailjeinek ügyében, vetélytársa, Hillary Clinton tényeket követelt az FBI-tól.

Órák teltek el, mire Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelölt megszólalt azt követően, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója bejelentette az elektronikus levelei ügyében az egyszer már lezárt nyomozás újraindítását. A demokrata párti elnökjelölt pénteken délután az iowai Cedar Rapidsban kampányolt, ám beszédében nem utalt a történtekre. A kampányrendezvényről tudósító CNN hírtelevízió riportere akkor azt jelentette, hogy Clinton közvetlen munkatársait sokkolta James Comey FBI-igazgató döntése, és az a tény, hogy az újabb nyomozásról szóló információt a kongresszus republikánus politikusainak írt levelében közölte.

Este, az iowai fővárosban, Des Moines-ban azonban Clinton már sajtóértekezletet tartott és felolvasta nyilatkozatát. Ebben a többi között hangsúlyozta: az FBI-nak nyilvánosságra kell hoznia a "tények teljességét" az újonnan előkerült elektronikus levelekről. "Tizenegy napra vagyunk életünk talán legfontosabb választásától. A voksolások már tartanak az országban. Az amerikai nép tehát megérdemli, hogy azonnal megismerhesse a teljes tényeket" - olvasta fel nyilatkozatát Hillary Clinton. A politikus kitért arra is, hogy kiszivárgott információk szerint Anthony Weiner, volt demokrata párti képviselő és válófélben lévő felesége, Huma Abedin (Clinton bizalmas munkatársainak egyike) közötti levelezésről lehet szó, de leszögezte, hogy pontos információik nincsenek. "Hallottunk ezekről a pletykákról. Nem tudjuk, mit higgyünk. Ezért kell az FBI-nak tudatnia, hogy miről van szó" - mondta a demokraták elnökjelöltje. Egyúttal elvetette, hogy az újabb vizsgálat befolyásolná a választókat a döntésben. Republikánus vetélytársa, Donald Trump, rögtön a vizsgálat újraindításáról szóló információk nyilvánosságra kerülése után egy New Hampshire-i kampányrendezvényen reagált, leszögezte, hogy ez "nagyobb ügy, mint a Watergate-botrány volt". Este, Iowában kampányolva visszatért a történtekre. Hangsúlyozta, ha az FBI újraindította a nyomozást, akkor a háttérben biztosan komoly dolog lehet. Leszögezte: Clinton megpróbálta átpolitizálni az FBI nyomozását, de meglehet, hogy "mostantól, az FBI bejelentését követően, a választást kevésbé lehet majd elcsalni".

A kampánygyűlésen Trump hívei örömujjongásban törtek ki és Hillary Clintonra utalva azt skandálták: "börtönbe vele!".

James Comey, az FBI igazgatója a kongresszusnak küldött levelében arról tájékoztatta a képviselőket és a szenátorokat, hogy munkatársai - miközben egy ettől független ügyön dolgoztak - új elektronikus levelekre bukkantak, amelyek "hozzátartoznak" a Clinton-féle emailek korábbi vizsgálatának ügyéhez. Közlése szerint az FBI-nak át kell néznie ezeket a leveleket is, hogy megállapítsa, tartalmaznak-e titkosított információkat, és ennek fényében az FBI korábbi döntése - miszerint nem javasol vádemelést a demokrata párti elnökjelölt ellen - változatlanul érvényes-e.

Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja

Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja

A magyar gazdaság egyik nagy lehetősége, ha az egyetemeken és kutatóintézetekben születő tudományos eredményekre épülő innovatív technológiákat sikerrel viszik piacra deep tech vállalkozások. Ebben a műsorban kiderül, hogy mit takar ez az elnevezés és hogyan tudnak az élettudományi vagy AI-alapú fejlesztések áttörni a globális piacon. Szó volt arról is, hogy Magyarországon milyen oktatási és finanszírozási programok segítik a tudományos eredményekből kinövő technológiai cégeket, miért vonzza Magyarország a nemzetközi nagyvállalatok K+F központjait, milyen szerepe van az egyetemeknek ebben a folyamatban és miért fontos a KKV-k számára is, hogy innovatívvá váljanak. Vendégünk volt Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×