Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Exhumálják a légikatasztrófában elhunyt Lech Kaczynski elnököt

November 14-én exhumálják a 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök és felesége holttestét, az év végéig pedig a többi, a lengyel nyomozás keretében tervezett kihantolásra is sor kerül - számolt be róla nem hivatalos forrásra hivatkozva pénteken az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió.

Az információt a lengyel államügyészség nem kívánta a sajtónak kommentálni. A hatóság áprilisban vette át a nyomozást az akkor megszüntetett katonai ügyészségtől, és már júniusban bejelentette: exhumálják az összes el nem hamvasztott áldozat holttestét. Az RMF FM pénteken 83 ember földi maradványairól tett említést.

Az államügyészség júniusi nyilatkozata szerint az exhumálásoktól az remélik, hogy megállapítják a katasztrófa során elszenvedett sérülések mibenlétét és a halál okát, ami fényt deríthet egyben a katasztrófa okára is.

Az RMF FM szerint november 14-én reggel a krakkói Wawel királyi vár székesegyháza egyik kriptájában felnyitják az ott nyugvó Kaczynski házaspár szarkofágját.

A maradványokat majd rendőrségi kísérettel a Jagelló Egyetem orvosszakértői intézetébe viszik át, ahol korszerű műszerekkel több vizsgálatot végeznek, és DNS-mintákat is vesznek. Ezt követően az elnöki házaspárt újratemetik.

November második felében még legalább további négy áldozatot hantolnak ki Varsóban és Lublinban, az év végéig pedig az összes tervezett kihantolásra kerül sor - értesült az RMF FM.

A hozzátartozók egy része - 17 család mintegy 200 tagja - október közepén nyílt levélben tiltakozott az exhumációk ellen, egyesek közülük kilátásba helyezték, hogy bírósághoz fordulnak.

Az áldozatok többi rokonai - köztük Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó párt elnöke, Lech Kaczynski ikertestvére - viszont önmaguk számára fájdalmasnak, mindazonáltal szükségesnek minősítette a tervezett exhumációt. Többek között azzal érvelnek, hogy a közvetlenül a katasztrófa után az orosz orvosok által készített jelentések döntő többsége jelentős hibákat tartalmazott. Emellett a 2013-ban és 2014-ben a hozzátartozók kérésére kihantolt 9 áldozat közül 6-nak a személyazonosságát a katasztrófa után tévesen állapították meg, és idegen sírban temették el őket.

A lengyel államügyészség a katasztrófa bűnügyi vizsgálatát folytatja. Ez Oroszországban sem zárult le, az orosz szövetségi nyomozó bizottság hatáskörébe tartozik. Moszkva többször megerősítette: ezen eljárás lezárása előtt nem adja ki Varsónak az elnöki repülőgépnek máig a nyugat-oroszországi Szmolenszkben tartott roncsait.

Emellett a lengyel védelmi tárca februárban új bizottságot állított fel a szerencsétlenség okainak újbóli kivizsgálására. A tavaly novembertől kormányzó Jog és Igazságosság nem ismeri el az orosz és a lengyel vizsgálóhatóságok eddig ismertetett eredményeit, melyek egymástól is eltérőek: Oroszország a lengyel pilótákra hárította a teljes felelősséget, miközben a 2010-2011-ben működő, Jerzy Miller akkori belügyminiszter vezette lengyel bizottság szerint az orosz irányítótorony által megadott téves adatok is hozzájárultak a szerencsétlenséghez.

A 2010. április 10-én Szmolenszk közelében lezuhant lengyel kormánygép a Lech Kaczynski néhai elnök vezette magas rangú küldöttséget szállította a katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából rendezett gyászünnepségre. A szerencsétlenséget a repülőgépen tartózkodó 96 ember közül senki sem élte túl.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×