Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Új korszakot ígért az új brazil elnök

Új korszakot ígért Latin-Amerika első számú gazdasága számára Michel Temer, Brazília újonnan kinevezett elnöke mindössze néhány órával azután, hogy a szenátus megfosztotta tisztségétől szerdán Dilma Rousseff addigi brazil államfőt.

"A mai nappal a következő két év és négy hónapban új korszak veszi kezdetét, amelynek célja, hogy új vágányra terelje Brazíliát" - mondta Temer beiktatását követő első, televízióban közvetített beszédében.

Leszögezte, elsődleges fontosságú feladatának tartja a munkahelyek teremtését, és emlékeztetett arra, jelenleg 11,8 millió munkanélküli él a 200 milliós Brazíliában. Ezen felül a sürgető gazdasági intézkedések között említette az állami kiadások csökkentését, valamint a szociális és munkaügyi juttatások, egyebek mellett a nyugdíjak reformját.

Temer emlékeztette minisztereit arra, "kormányzási módszerei a decentralizációt és a cselekvést" jelentik.

Az új elnök örült annak, hogy jól fogadták a szenátusban nem sokkal azt követően, hogy a testület megszavazta Rousseff menesztését. "Ez nagy lendületet ad nekem ahhoz, hogy a következő két év és négy hónapban folytassam a munkát" - mondta.

A tisztségétől megfosztott Rousseff a szenátus ülését követően kijelentette, vissza fog térni a hatalomba, és élesen szembehelyezkedett a "puccsista kormánnyal", amely szavai szerint véget vetett a brazil baloldal 13 évig tartó uralmának. Temer válaszul kijelentette, azok a puccsisták, akik ellen akarnak szegülni az alkotmánynak.

Rousseff eltávolítását élesen elítélte Nicolas Maduro venezuelai elnök, aki azonnali hatállyal hazarendelte brazíliai nagykövetét, és bejelentette a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok befagyasztását.

Erre válaszul Brazília konzultációkra rendelte vissza venezuelai nagykövetét. A brazil vezetés ugyancsak hazarendelte bolíviai és ecuadori diplomáciai képviselőit, miután az érintett országok bírálták a szenátus szerdai döntését.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×