Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
330.87
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

ENSZ-jelentés: a szíriai kormány és az Iszlám Állam is vegyi fegyvert vetett be

A szíriai konfliktusban szemben álló felek többször is vegyi fegyvert vetettek be - jelentette az ENSZ illetékes vizsgálóbizottsága, amely három esetben egyértelműen bizonyítani tudta, az elkövetőket is azonosítva, a tömegpusztító fegyverek használatát a közel-keleti országban.

 A helyi idő szerint szerdán New Yorkban ismertetett beszámoló szerint a bizottság összesen kilenc olyan 2014-es és 2015-ös szíriai esetet vizsgált, amikor vegyi fegyvereket vetettek be, de ezek közül hat támadásnál nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani az elkövetők kilétét. A maradéknál viszont "elegendő információ állt rendelkezésre a tettesek kikövetkeztetésére" - derül ki a 95 oldalas vizsgálati jelentésből, amelynek elkészítésében 24 szakember vett részt az ENSZ megbízásából.

Két támadás a Bassár el-Aszad vezette rezsimnek tulajdonítható, egy pedig az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek.

A közös vizsgálati mechanizmus (JIM) névre keresztelt csoport - amelyet az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) közösen hozott létre - tavaly augusztusban kezdte meg munkáját, azt követően, hogy három szíriai faluban 13-an meghaltak egy klórgáztámadásban. Korábbi jelentéseiben mind az ENSZ, mind pedig az OPCW megállapította már, hogy a szíriai háborúban vegyi fegyvert vetettek be, ám a felelősöket nem tudta megnevezni.

A mostani jelentés szerint a vizsgálóbizottság bizonyítottnak tekinti, hogy a szíriai hadsereg 2014. április 21-én és 2015. március 16-án az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány két falujában mérgesgázt vetett be, egyik esetben minden bizonnyal klórgázt. A mérgező anyagokat a szíriai légierő helikoptereiről dobták le a két településre. Az Iszlám Állam a szakértők szerint 2015. augusztus 21-én az észak-szíriai Aleppó közelében fekvő Marea településen használta a rendkívül mérgező mustárgázt. A jelentés készítői megjegyezték, hogy a szíriai konfliktusban a dzsihadista szervezet az egyetlen olyan hadviselő fél, amely jártas a mustárgáz használatában, valamint lehetősége és szándéka is van azt bevetni.

Az amerikai kormány a jelentésre reagálva felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy büntetőintézkedésekkel sújtsa a felelősöket. Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet szerint most a BT "kemény és gyors reakciójára" van szükség.

Alexis Lamek helyettes francia ENSZ-nagykövet New Yorkban azt mondta, hogy amennyiben valóban tömegpusztító fegyverek bevetéséről van szó, a BT-nek nem szabad gyengének tűnnie, hanem cselekednie kell.

A most nyilvánosságra hozott jelentést augusztus 30-án vitatja meg az ENSZ BT.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa korábban már kilátásba helyezte, hogy büntetőintézkedéseket vezet be a felelősök ellen, ezt azonban az Aszaddal szövetséges állandó BT-tag Oroszország vétójával meg tudja akadályozni. Moszkva korábban a szíriai fegyveres ellenzéket vádolta meg vegyifegyver-támadások elkövetésével.

A Damaszkusztól keletre fekvő Kelet-Gúta térségében 2013 augusztusában elkövetett, több száz ember életét kioltó vegyifegyver-támadás után a szíriai kormány beleegyezett abba, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet által felügyelt egyik egyezmény keretében bejelenti és beszolgáltatja vegyifegyverkészletét a nemzetközi közösségnek. Az Egyesült Államok katonai beavatkozást helyezett kilátásba Szíriában, ha Damaszkusz nem adja fel kémiai fegyverkészletét. Összesen 1300 köbméternyi vegyi fegyvert - közöttük mustárgázt és szarint - foglaltak le Szíriában. Többségüket az amerikai haditengerészet egyik hajóján semlegesítették, majd a hulladékot megsemmisítették. Az ipari célra felhasználható klór azonban nem szerepel a kémiai fegyverek jegyzékében.

A 2011 tavasza óta tartó szíriai konfliktusban már több mint 280 ezer ember vesztette életét, és az erőszak miatt milliók hagyták hátra az országot - írja az AFP hírügynökség.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×