Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szélsőségeseket öltek meg a szíriai kormányerők

A szíriai kormányerők több mint hatvan szélsőségest öltek meg kedden az ország keleti felében lévő Deir ez-Zór városnál.

A fővárostól, Damaszkusztól több mint 4 ezer kilométerre fekvő várost az Iszlám Állam (IÁ) tavaly márciusa óta ostromolja. Az IÁ szíriai fellegvárának számító Rakkát a szomszédos Deir ez-Zór tartomány köti össze Irakkal, ahol a dzsihadisták ugyancsak nagy kiterjedésű területeket tartanak ellenőrzésük alatt.

A Szana állami hírügynökség jelentése szerint a kormánykatonák Dzsejna és el-Bugejlia településeknél csaptak össze a dzsihadista fegyversekkel. A harcban két harckocsit egy páncélozott járművet, továbbá szállító eszközöket és fegyvereket tettek használhatatlanná.

A szíriai hadsereg visszaverte az iszlamisták kitörési kísérleteit Rasidíja és el-Hovejka településeknél is. Az ottani összecsapásokban megölték a dzsihadisták egyik harctéri parancsnokát, Abu Ahmed as-Samit.

A hírek szerint Hama tartományban, a Szíria középső részén fekvő Zara körzetében a kormányerők visszaverték a Dzsejs al-Fath szervezet támadását a regionális áramfejlesztő telep ellen.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×