eur:
414.8
usd:
400.18
bux:
78665.14
2024. december 20. péntek Teofil

Bernie Sanders hívei Hillary Clintonra szavaznak majd

A demokrata párti elnökjelöltségi versenyben második helyre került Bernie Sanders hívei húzzák ugyan az orrukat, de a riválisra, Hillary Clintonra szavaznak majd - írja pénteken a The Washington Post, a Pew közvélemény-kutató intézet felmérésére hivatkozva.

A Pew intézet pénteken nyilvánosságra hozott felmérése szerint Bernie Sanders vermonti szenátor - Hillary Clinton volt pártbeli vetélytársa - támogatóinak 85 százaléka Clintonra szavaz majd a novemberi elnökválasztáson, s a megkérdezetteknek csupán a 9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy átszavaz majd Donald Trumpra, a republikánusok várható elnökjelöltjére. A The Washington Post kommentárja szerint ez azt jelzi, hogy a vártnál sokkal gyorsabban csatlakoznak Sanders hívei Clinton táborához.

A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy a vermonti szenátor hívei ugyan a volt külügyminiszter mögé állnak, ám teszik ezt jobb híján: vagyis nem elégedettek a várható elnökjelölttel, de mindenképpen meg akarják akadályozni Trump esetleges győzelmét. A megkérdezett Sanders-támogatóknak csak 47 százaléka tartja úgy, hogy Clinton tisztességesebb, mint Trump, és 16 százalékuk gondolja azt, hogy Trump becsületesebb Clintonnál.

Eléggé borúsan nyilatkoztak a közvélemény-kutatásban résztvevők arról, hogy vajon Clinton képes-e változásokat hozni a washingtoni politikában: csak alig 18 százalékuk gondolja, hogy egy Clinton-elnökségnek köszönhetően javul a helyzet Washingtonban, 70 százalékuknak a meggyőződése pedig az, hogy "nem sok változik majd".

Trump támogatóinak többsége, 52 százaléka viszont éppen arról van meggyőződve, hogy a republikánusok várható elnökjelöltje igazi változásokat hozhat az amerikai politikában.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.20. péntek, 18:00
Lehel László
a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója
Uniós csúccsal ért véget a magyar EU-elnökség – von der Leyen és Orbán Viktor is számot vetett

Uniós csúccsal ért véget a magyar EU-elnökség – von der Leyen és Orbán Viktor is számot vetett

A magyar uniós elnökség mérlege kedvező, hiszen számos fontos döntést hoztak az európai belső és külső kapcsolatok erősítése érdekében, beleértve Románia és Bulgária teljes Schengen-integrációját. Az ukrajnai háború továbbra is az unió fő prioritásai közé tartozik: az EU célja, hogy 2025-ig stabil finanszírozást biztosítson az országnak, miközben az ottani energiabiztonságot és az újjáépítést is támogatja – értékelték a helyzetet az Európai Unió csütörtöki csúcstalálkozóját követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke értékelték.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×