Infostart.hu
eur:
398.8
usd:
343.06
bux:
101262.87
2025. július 20. vasárnap Illés

Szavcsenko megköszönte a lengyelek támogatását

A lengyel parlament alsóházába látogatott csütörtökön Nagyija Szavcsenko, a május végén orosz fogságból kiszabadult ukrán pilótanő és parlamenti képviselő, és köszönetet mondott "lengyel barátainak" a támogatásukért.

A 35 éves Szavcsenko részt vett a szejm ülésén, találkozott Ryszard Terleckivel, a képviselőház elnökhelyettesével és más képviselőkkel, majd újságíróknak nyilatkozva azt mondta: azon lengyelek meghívására érkezett az országba, akik segítettek szabadon engedése elérésében, és akik továbbra is azon vannak, hogy elérjék mások elengedését is az Oroszország által fogva tartottak közül.

A pilótanő találkozik a parlament lengyel-ukrán baráti tagozatának tagjaival is.

Szavcsenkót két orosz újságíró halálában való bűnrészesség vádjával 2014-ben 22 évi börtönbüntetésre ítélték Oroszországban. Következetesen tagadta a vádat. A lengyel parlament márciusban elfogadott egy határozatot, amelyben határozottan követelte Szavcsenko szabadon engedését. Fogolycsere keretében május 25-én elengedték.

Júniusban már járt Lengyelországban, és átvett egy kitüntetést.

Címlapról ajánljuk

Irán kész ismét tárgyalni az atomprogramjáról

Irán beleegyezett, hogy európai országokkal tárgyalásokat folytasson nukleáris programjáról külügyminiszter-helyettesi szinten - jelentette vasárnap az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) szócsövének tekintett Tasnim hírügynökség.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.21. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×