Egyes varsóiak már most sóhajtoznak, amikor a hét végi NATO-csúcsra gondolnak. Ahhoz, hogy a Visztula parti nemzeti stadiont, a tanácskozás helyszínét biztosítani tudják, a lengyel főváros a csúcs napjaiban erődre fog hasonlítani.

Az egyik legfontosabb kelet-nyugati közlekedési ütőeret lezárják, a tanácskozás színhelyének környékét szintén. "A biztonsági övezetben lakom - panaszolja a 34 éves Andrzej Jasinski -, szabadságot fogok kivenni és elutazom. Nem teszem ki magamat a stressznek."

Antoni Macierewicz védelmi miniszter és minisztertársai számára ugyanakkor a Varsói Szerződés Szervezetének egykori bölcsőjében tartandó csúcs szimbolikus megerősítése annak, hogy Lengyelország a nyugati szövetségi rendszerhez tartozik. Nem csak a lengyelek, hanem balti szomszédaik is olyan döntéseket várnak a csúcstól, amelyek erősítik a kölcsönös szolidaritást és a NATO keleti szárnyát.

A várakozások szerint Varsóban csúcsszinten elhatározzák majd, hogy NATO-államok egységei rotációs alapon jelen lesznek Lengyelországban és a balti országokban. Ha Macierewiczen és vilniusi, rigai, tallinni kollégáin múlna, az elv így hangozna: minél több katona, annál jobb.

Pawel Soloch lengyel nemzetbiztonsági tanácsadó ebben a kérdésben lát még mozgásteret. "A volumen még növelhető, amennyiben az orosz magatartás nem változik. Ez nyitott kérdés, s így kell tekinteni a szövetséges csapatok elosztásával kapcsolatos döntésekre" - véli.

Az ukrajnai konfliktus kezdete óta mindenekelőtt a lengyelek és a három balti állam szorgalmazza a keleti szárny erősítését. A szomszédságban zajló konfliktus hatása Lengyelországban változatlanul erős, mégha a kelet-ukrajnai összecsapásokat más aktuális események a háttérbe is szorítják. A varsói belvárosban segély- és tanácsadói központot hoztak létre ukránok számára.

A térségben megnőtt a nemzetközi hadgyakorlatok száma. Utoljára az Anakonda fedőnevű gyakorlat keretében tíz napon át egy agresszió elhárítását gyakorolták. Varsóban értetlenséget váltott ki, hogy Nyugaton ezzel kapcsolatban bíráló hangok is akadtak, a német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier "kardcsörtetésről" beszélt.

Lehet-e túlreagálásról beszélni a lengyelek és a baltiak részéről, ha Oroszországról van szó. A bizalmatlanság megértéséhez emlékeztetni kell ezen országok történelmére. Lengyelországot a 18. században Poroszország, Ausztria és Oroszország felosztotta egymás között, és több mint száz évre eltűnt az európai térképről.

A második világháborúban nem csak a nemzeti-szocialista Németország és a Szovjetunió osztotta fel az országot érdekszférákra, de a jaltai konferencia döntéseivel a szövetségesek is kiszolgáltatták Kelet-Közép-Európát a szovjetek ellenőrzésének. A balti államok ráadásul akaratuk ellenére szovjet tagköztársaságokká váltak. Az Oroszországhoz fűződő viszonyt megterheli a történelem. A Krím elcsatolása és az ukrajnai konfliktus a bizalmatlanságot tovább erősítette.

A lengyel kormány ugyan a NATO-csapatok erőteljesebb jelenlétében reménykedik, de nem óhajt egyedül erre építeni. Szeptembertől a területvédelem jegyében önkéntesekből álló, mintegy 35 ezer fős milíciát akar felállítani. "A területvédelem mindenkinek az ügye kell, hogy legyen" - hangsúlyozta Macierewicz néhány héttel ezelőtt e csoportok egyik találkozóján. "A haza számít rátok" - mondta a szabadidős katonáknak.