eur:
395.91
usd:
366.9
bux:
65670.44
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Regisztráljanak a Törökországba utazók!

A Törökországba utazó magyaroknak a saját biztonságuk érdekében hasonló szabályokat kell követniük, mint amilyenek betartását a Terrorelhárítási Központ a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra látogatóknak javasolta, ezenkívül célszerű regisztrálniuk a konzuli szolgálatnál is, hogy kellő időben megfelelő információt és segítséget kaphassanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György az M1-en ezt azzal kapcsolatban jelentette ki, hogy az isztambuli nemzetközi repülőtéren kedd este öngyilkos támadásokat hajtottak végre, amelyek a legfrissebb jelentések szerint 41 halálos áldozatot és 239 sebesültet követeltek.

Hangsúlyozta: nagyon fontos a hasonló cselekmények megelőzése, valamint az is, hogy ne keletkezzenek újabb olyan csatornák, amelyeken keresztül ismeretlen identitású és célú emberek mindenfajta ellenőrzés nélkül be tudnak jutni az Európai Unióba (EU).

Bakondi György a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön arról a soron kívüli biztonsági protokollellenőrzésről is beszélt, amelyet a magyar kormány döntése értelmében tartanak a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.

Elmondása szerint ezt olyan magyar szakértők bevonásával hajtják majd végre, akik az EU-ban dolgoznak. A vizsgálat célja kettős: a kabinet meg akar győződni a reptér biztonságosságáról, másfelől az utasokat szintén meg szeretné nyugtatni.

A belbiztonsági főtanácsadó felidézte, hogy utoljára 2013 szeptemberében tartott itt biztonsági ellenőrzést az EU, és akkor kiemelkedő minősítést kapott a repülőtér. Most azonban Magyarország saját maga végzi a vizsgálatot - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×