eur:
394.36
usd:
370.48
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Nem okozott meglepetést az előre hozott voksolás eredménye Szerbiában

A várakozásoknak megfelelően, a kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) győzelmével zárultak Szerbiában a vasárnapi előre hozott parlamenti, valamint vajdasági tartományi választások, a választás legnagyobb nyertese viszont a megerősödött és harmadik helyen befutó ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) lett.

A szavazás napjának legnagyobb meglepetését az okozta, hogy az országos választási bizottság éjjel háromnegyed 1-ig egyáltalán nem közölt előzetes adatokat, a beérkezett voksok alacsony feldolgozottságára hivatkozva, miközben a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) már az este közölt adatokat, a szavazatok 90,6 százalékának összesítése alapján.

A CeSID által közölt előzetes eredmények alapján a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 49,2 százalékát szerezte meg. A kormányfő Aleksandar Vucic marad. A második helyen az SNS eddigi koalíciós partnere, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 11,3 százalékkal.

A választás elemzők szerint legnagyobb győztese a harmadik helyen befutó ultranacionalista SRS lett, amely az utóbbi két választáson nem jutott be a parlamentbe, most viszont a voksok 7,9 százalékát szerezte meg.

Az 5 százalékos parlamenti küszöböt emellett átlépte az ellenzéki Demokrata Párt (DS) 5,9 százalékkal, a Boris Tadic volt államfő által vezetett hárompárti koalíció, az LDP-LSV-SDS 5 százalékkal, valamint az Elég volt (Dosta je bilo) nevű, a baloldalhoz köthető, de a megszokott politikai felállást elutasító, establishmentet-ellenes mozgalom is.

A jobboldali, nacionalista Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a Dveri mozgalom koalíciója is bekerült a parlamentbe 5,1 százalékkal, így két oroszbarát, unióellenes erő is lesz a szerbiai törvényhozásban.

Az országos választási bizottság hajnali egy óra előtt, 27,25 százalékos feldolgozottság mellett a CeSID-éhez hasonló adatokról számolt be, azzal a kiegészítéssel, hogy három párt (DS, Dosta je bilo, LDP-LSV-SDS) egyelőre az ötszázalékos küszöb alatt van.

A Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ) a választási bizottság eddig ismert adatai alapján a lakosság 1,47 százaléka szavazott. A legnagyobb délvidéki magyar pártnak eddig is 5 képviselője volt a 250 fős belgrádi törvényhozásban, egyelőre nem lehet tudni, hogy a most megszervezett szavazatszám hány helyre elég.

A kormányzó SNS a Vajdaságban is tarolt, ott a szavazatok 46,6 százalékát szerezte meg az ott elérhető, 40 százalékos feldolgozottságú adatok alapján. A vajdasági tartományi parlamentbe az SNS mellett a VMSZ (5,1 százalék), az SPS (8,6 százalék), az SRS (7,1 százalék), a DS (7,1 százalék) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (6,3 százalék) jutott be. A vajdasági választáson 55,41 százalékos volt a részvétel.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik pártnak hány mandátum jut a 120 fős tartományi parlamentben. Részletesebb adatokat hétfőre ígért a tartományi választási bizottság, ahogy az önkormányzatokból származó adatok is hétfőn lesznek átláthatóak. A vajdasági magyarság szempontjából Szabadka, Topolya, Kishegyes, Magyarkanizsa és Zenta eredményei lehetnek fontosak. Az előzetes eredmények alapján azonban látható, hogy Szabadkán is a Szerb Haladó Párt szerezte meg a legtöbb szavazatot.

Szerbiában azért írtak ki előre hozott parlamenti választásokat, mert Aleksandar Vucic kormányfő kijelentette, további négy évre, azaz egy teljes mandátumra van szüksége ahhoz, hogy Szerbiát az Európai Unió kapujáig kormányozza, azaz a tervezett reformokat addigra lehet megvalósítani, lezárni. Előre hozott parlamenti választást a legutóbb két éve tartottak, vajdasági tartományi és önkormányzati választások azonban a legutóbb négy éve voltak. A választások végleges eredményeit csütörtökig kell közzétenni.

Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×