Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Kezdődik a washingtoni atomcsúcs

A nukleáris biztonságról kezdődik ma kétnapos csúcsértekezlet Washingtonban, a találkozón ötvenhat ország állam- vagy kormányfője vesz részt, köztük Orbán Viktor miniszterelnök.

Barack Obama amerikai elnök tanácsadója a konferenciával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a világ kollektív biztonságának szempontjából a nukleáris terrorizmus az egyik legnagyobb fenyegetés.

A résztvevők a hagyományok szerint nemcsak az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról cserélnek eszméket és tapasztalatokat, hanem más témákról is, köztük gazdasági ügyekről, a klímavédelemről vagy az atomerőművek biztonságosságáról. Kétoldalú találkozókat is terveznek.

Ez a nukleáris biztonsággal foglalkozó negyedik csúcstalálkozó. Az elsőt szintén Washingtonban rendezték 2010-ben, azt 2012-ben a szöuli, majd 2014-ben a hágai atomcsúcs követte. Az első három konferencián - illetve utána - összesen 260 nemzeti hatáskörben született intézkedést rendeltek el szerte a világon, és ezen lépések csaknem háromnegyedét már megvalósították.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×