Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Európa az Iszlám Állam hadszíntere lett"

A brüsszeli merényleteket végrehajtó terroristák olyan ismert bűnözők voltak, akiket a belga hatóságok engedtek szabadon kószálni - mondták az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozó szakértők egy nappal a belgiumi robbantások után. Speidl Bianka Közel-Kelet-szakértő, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár egyetértett abban, hogy Európa az Iszlám Állam hadszíntere lett.

Belgium rendvédelmi képessége végzetesen meggyengült - Nógrádi György szerint a keddi robbantások ezt igazolják. Mint mondta: leszerelték a belga csendőrséget, de a belga rendőrség rendkívül gyenge. A belga titkosszolgálat nagyon kis létszámú és gyenge. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy Franciaország átvette a határellenőrzést, mert nem bízik a belgákban - tette hozzá.

A biztonságpolitikai szakértő úgy fogalmazott, hogy őrjítőnek tartja, amikor Európa országainak vezetői az ilyen terrorcselekmények után a titkosszolgálatok hatékonyabb együttműködését ígérik. Hangsúlyozta: soha nem a fontos dolgokat adtuk ki egymásnak. Szerinte itt látszik, hogy az Európai Unió képtelen együtt haladni e tekintetben az Egyesült Államokkal. Ráadásul nincs műholdas hírszerzésünk, pontosabban ami létezik, az a töredékét tudja, mint az amerikai rendszer.

A műsor másik vendége, Speidl Bianka azt nem érti, hogyan lehettek szabadon az elkövetők, ha a rendőrség által ismert köztörvényes bűnözők és terroristák? Mint mondta: ezek az emberek hogyan járkálhatnak szabadon úgy, hogy legalább egy megfigyelésükre alkalmas eszköz ne legyen rájuk erősítve? "Egyébként az egyikőjüket 2009-ben ítélték el 10 évre."

A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint az iszlám vallásban a közvetlen környezet hatása mindent felülír, ezért a terroristákat a családjukkal együtt kellene kitoloncolni a befogadó országból. Kijelentette: az Iszlám Állam felszámolása ott is kezdődne, hogy ha ezeket az embereket, akiknek bármi közük van valamilyen terrorista vagy terror-gyanús cselekedethez, megfosztanák az európai állampolgárságuktól és kitoloncolnák. Hozzátette: nagyon kegyetlenül hangzik, de mindennek a közvetlen környezetükre is vonatkoznia kellene.

Speidl Bianka és Nógrádi György egyetértett abban, hogy Európa az Iszlám Állam hadszíntere lett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×