Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Így reagált Amerika a brüsszeli robbantásokra

Tájékoztatták Barack Obama amerikai elnököt a keddi brüsszeli robbantásokról, az amerikai hatóságok kapcsolatban állnak a belga kollégáikkal - közölte a Fehér Ház.

Amerikai tisztviselők elmondták, hogy az Egyesült Államok katonai és igazságügyi vezetői is tudnak a történtekről, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pedig együttműködik belga hatóságokkal és más amerikai ügynökségekkel.

Ted Cruz republikánus elnökjelölt-aspiráns a terrortámadásra reagálva Facebook-oldalán részvétét nyilvánította Brüsszel lakosainak. A szenátor úgy vélte, hogy a robbantások nem különálló incidensek, hanem radikális iszlamista terroristák koordinált támadásairól van szó. Cruz kijelentette, hogy a radikális iszlám háborúban áll azokkal, akik nem fogadják el szélsőséges nézeteiket. Azt mondta, hogy ha novemberben elnöknek választják meg, legyőzi a radikális iszlámot.

Az elnökjelöltségért szintén küzdő John Kasich ohiói kormányzó ugyancsak részvétét fejezte ki közleményében. Hangsúlyozta, hogy csakúgy, mint minden amerikai, ő is émelyeg a vérontástól, amit a robbantások okoztak Brüsszelben. Leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek újból el kell kötelezniük magukat a terrortámadások célpontjává vált demokratikus értékek mellett, amelyek politikai rendszerük alapját képezik.

Donald Trump üzletember a tőle megszokott stílussal reagált a brüsszeli történtekre. "Emlékeznek milyen szép és biztonságos volt Brüsszel?" - tette fel a kérdést Twitter-bejegyzésében a aspiráns, hozzátéve, hogy többé már nem az, és az Egyesült Államoknak ébernek és dörzsöltnek kell lennie.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×