eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Megkezdődött a német gazdaság digitális átalakulása

A digitalizáció egyre nagyobb lendületet vesz Németországban - jelentette ki a hannoveri CeBIT számítástechnikai vásáron hétfőn Thorsten Dirks, a Bitkom elnöke. A szakmai szervezet által megkérdezett vállalatoknak majdnem kétharmada állította, hogy a digitális átalakulás miatt üzleti modelljét is módosította.

A német elektronikai ágazat szakmai képviseleti szervezete, a Bitkom kimutatásai szerint tíz német vállalatból négy a digitalizációnak köszönhetően új termékkel vagy szolgáltatással jelent meg a piacon, 57 százalékuk meglévő kínálatát alakította át, minden nyolcadik pedig emiatt volt kénytelen valamely termékétől megválni.

"A német vállalatoknak a 79 százaléka még az idén magas digitalizációs szintet kíván bevezetni" - mondta Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója a kiállításon.

A gazdaság "digitalizációja" alatt a számítógépek és más használati eszközök hálózatra kapcsolását, az így elérhetővé váló adatok elemzését, valamint az elemzés alapján születő üzleti modelleket kell érteni.

A német iparszövetség, a BDI (Bundesverband der Deutschen Industrie) a digitalizáció támogatása érdekében a szélessávú digitális adatátviteli hálózatok létesítésének ösztönzésére kérte fel a német kormányt. Ulrich Grillo, a BDI elnöke szerint mihamarabb lépni kell ahhoz, hogy az ország ne maradjon le mások mögött. "Messze vagyunk attól, hogy nagyteljesítményű digitális infrastruktúrával büszkélkedhessünk" - mondta.

A Bitkom elnökének meggyőződése szerint viszont Németország az adatbiztonság, a felhőszolgáltatások és az ötödik generációs mobil hálózati szolgáltatások kiépítése terén előnyös informatikai telephelynek számít.

A német mérnökök szövetsége, a VDI (Verein Deutscher Ingenieure) szerint ugyanakkor a szakemberhiány miatt a német vállalatok nagy része már más cégekhez szervezi ki informatikai tevékenységét. Ez Dieter Westerkamp, a VDI technológiai és tudományos igazgatója szerint "nem túl szerencsés" folyamat, mivel éppen a digitális átalakuláshoz szükséges szaktudás kerül át másokhoz. A VDI ezer szakember megkérdezésével végzett reprezentatív felmérésében ezért 39,7 százalékra csökkent a Németországot jó telephelynek tartó válaszadók aránya a 2012-es 60 százalékról.

A Vodafone németországi igazgatója, Hannes Ametsreiter rámutatott, hogy Németországban mintegy feleakkora sávszélesség áll rendelkezésre az internet használatához, mint Dél-Koreában. "A digitális jövőt nem lehet a rézvezetékekre alapozni, hanem csak optikai hálózatra" - figyelmeztetett.

Sigmar Gabriel német szövetségi gazdasági miniszter a dpa hírügynökség beszámolója szerint hétfőn este a CeBIT kiállítás és vásár megnyitóján mutatja be részletesen a digitális infrastruktúra kiépítését szolgáló "Digitale Strategie 2025" tíz pontos tervet, melynek célja "a legmodernebb ipari telephellyé tenni Németországot". A terv a digitalizáció problémáival és fogyasztóvédelemmel foglalkozó kompetenciacentrum és a kisvállalkozások elindítását támogató befektetési alap létesítését is magában foglalja. Az üvegszálas adatátviteli gernichálózat kiépítését pedig a következő frekvenciatender bevételéből finanszíroznák.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×