Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Több tízezer ISIS-terrorista adatai jutottak a Sky News birtokába

Az Iszlám Állam több tízezer egykori és jelenlegi tagjának személyes adatai jutottak a Sky News brit hírtelevízió birtokába - állítja a televízió.

A tévétársaság szerda esti beszámolója szerint az elektronikusan tárolt adatokat a dzsihadista terrorszervezet egy volt tagja adta át, aki korábban a mérsékeltnek tartott szíriai ellenzék harcosa volt, majd átállt az Iszlám Államhoz, de végül a terrorcsoportnak is hátat fordított.

A memóriakártyán szereplő - a Sky News által kinyomtatott - adatok 22 ezer nevet tartalmaznak, sok esetben lakcímmel, telefonszámmal, hozzátartozók adataival együtt. A listán legalább 51 ország állampolgárai szerepelnek, köztük britek.

Az adatkártya kérdőíveket tartalmaz, amelyeket az Iszlám Államhoz csatlakozni akaró jelentkezőknek ki kellett tölteniük. A kérdőíven szereplő 23 kérdés a tagjelöltek legszemélyesebb adataira vonatkozik, köztük arra, hogy mely országból érkeztek, utazásuk során mely országokon haladtak át, milyen szakképzettségük van, és mennyire jártasak az iszlám törvénykezés, a saría előírásaiban.

A jelentkezőknek meg kellett adniuk legközelebbi hozzátartozójuk telefonos elérhetőségét is.

A listán szereplők között van a walesi születésű Reyaad Khan, akit a brit királyi légierő (RAF) tavaly augusztus 21-én egy drónról indított Hellfire rakétával ölt meg a szíriai Rakka városában, az Iszlám Állam egy másik brit tagjával együtt.

Ez volt az első eset a szíriai konfliktus kezdete óta, hogy a brit fegyveres erők brit állampolgárokat öltek meg szíriai területen, drónnal végrehajtott célzott támadásban.

A pilóta nélküli repülőgépet az RAF egyik nyugat-angliai támaszpontjáról, több mint négyezer kilométeres távolságból irányították.

Az ügy komoly belpolitikai vitát kavart Nagy-Britanniában, mivel a királyi légierőnek akkor még nem volt felhatalmazása arra, hogy a szíriai légtérben fegyveres bevetéseket hajtson végre.

David Cameron brit miniszterelnök a Szíriában végrehajtott augusztusi támadásról a londoni alsóházban beszámolva annak idején azonban kijelentette, hogy az RAF akciója "önvédelmi jellegű, szükséges és törvényes" volt, mivel a brit elhárítás információi szerint Khan nagyszabású terrortámadásokat tervezett Nagy-Britanniában.

A Sky News szerda esti beszámolója szerint az igazi áttörést azok az adatlapok jelentik, amelyeken a nyugati elhárító hatóságok előtt eddig ismeretlen dzsihadista harcosok nevei szerepelnek. A brit hírtelevízió szerint vannak köztük britek, valamint észak-európai, közel-keleti, észak-afrikai országok állampolgárai, emellett amerikaiak és kanadaiak is.

A memóriakártyán szereplő egyik fájl a Mártírok megjelölést viseli. Ebben kizárólag olyanok nevei sorjáznak, akik öngyilkos merényleteket akarnak végrehajtani, és az Iszlám Állam erre ki is képezte őket.

Az adatokat átadó egykori dzsihadista a memóriakártyát a Sky News beszámolója szerint az Iszlám Állam belbiztonsági szolgálatának - a terrorszervezet bennfentesei által is csak SS-ként emlegetett osztagnak - a vezetőjétől lopta el.

A Sky News riportere Törökországban találkozott vele. Az illető a brit tévétársaság tudósítójának elmondta: az Iszlám Állam feladni készül a szíriai Rakkában kiépített központi főhadiszállását, és visszahúzódik a szíriai sivatagba, illetve Irakba, ahonnan terjeszkedése elindult.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×