Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Katalónia elnökévé választották Carles Piugdemontot

A katalán parlament Barcelonában megválasztotta Carles Puigdemontot az autonóm közösség új elnökévé vasárnapi, rendkívüli ülésén, mindössze két órával azelőtt, hogy az elnökválasztás törvényi határidejének lejárta miatt új választásokat kellett volna kiírni Katalóniában.

Girona 53 éves polgármestere az éjszakába nyúló nyílt, név szerinti szavazáson 70 támogató voksot kapott, ellene 63-an szavaztak, két képviselő pedig tartózkodott.

Carles Puigdemont a katalán parlament függetlenségi pártjai, a Junst pel Sí (Együtt az igenért) és a Népi Egység (CUP) támogatásával szerezte meg az elnökké választásához szükséges szavazatokat a 135 fős törvényhozásban.

A politikusnak elsőként Artur Mas gratulált, aki 2010 óta töltötte be az elnöki tisztet. A katalán parlament négy ellenzéki pártjának képviselői nem tapsolták meg az új elnököt, miután a házelnök bejelentette a választás eredményét.

Carles Puigdemont egy nappal megválasztása előtt, szombaton lett a katalán autonóm közösség elnöki posztjának jelöltje, miután Artur Mas bejelentette: lemond a jelöltségéről, mivel nem tudja megszerezni a megválasztásához szükséges parlamenti támogatást, és enélkül elkerülhetetlen lenne, hogy megismételjék a parlamenti választásokat Katalóniában.

Carles Puigdemont a voksolást megelőző parlamenti beszédében az önálló katalán állam megteremtését, a katalán függetlenség társadalmi bázisának kiszélesítését és elődje munkájának folytatását nevezte meg céljai közt.

Az ellenzéki pártok pedig épp ezt hozták fel kifogásként. Mások mellett a katalán szocialista párt (PSC) és a katalán konzervatív Néppárt (PPC) szónoka is azt mondta, hogy nem látnak semmilyen különbséget az előző és az új elnök között. Mindannyian Spanyolország egysége mellett érveltek és tiltakoztak az elszakadási törekvés ellen.

Mariano Rajoy ügyvezető spanyol miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón reagált Carles Puigdemont elnökjelölti beszédére Madridban. Mind mondta, felkészültek a válaszlépésekre, ha az új katalán elnök és kormánya megsértené a törvényeket és az alkotmányt. Katalónia nem nyilváníthatja ki egyoldalúan elszakadását Spanyolországtól, mert az törvény-, és alkotmányellenes - hangsúlyozta ismét a kormányfő.

Az új katalán elnök politikusi karrierjét megelőzően három évtizeden át újságíróként dolgozott. 2006-ban került be a katalán parlamentbe az Artur Mas vezette függetlenségi párt, a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) színeiben. 2011-ben választották Girona polgármesterévé. A szeptember 27-i katalán parlamenti választásokon győztes Junts pel Sí (Együtt az igenért) elnevezésű függetlenségi párttömörülés listáján a harmadik helyen szerepelt.

A katalán parlament több ellenzéki pártja az ülést megelőzően is tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy "rohamtempóban" választanak elnököt. Kifogásolták, hogy ez nem felel meg az elnökválasztás szabályainak, mert a normál menetrend szerint másfél nap az elnök parlamenti meghallgatása és a szavazás, míg most erre néhány óra áll csak rendelkezésre.

Az elnökválasztás azért maradt az utolsó pillanatra, mert az elmúlt három hónapban a Junts pel Sí hiába próbálta meggyőzni a katalán parlament egyetlen másik függetlenségi pártját, a baloldali Népi Egységet, hogy támogassák Artur Mas újraválasztását. A CUP mindenképpen új jelöltet követelt a támogatásért cserébe. A Junts pel Sí egészen szombatig ezt a lehetőséget kizártnak nevezte, de végül beleegyeztek, hogy új jelöltet javasolnak Carles Puigdemont személyében, akit így végül a Népi Egység képviselői megszavaztak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×