eur:
394.44
usd:
365.25
bux:
65557.21
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Orosz szakértő: a földet érés előtt darabjaira hullott a lezuhant repülőgép

Már földet érés előtt darabjaira hullott az előző napon Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép - jelentette ki vasárnap a légi katasztrófák kivizsgálását végző, moszkvai székhelyű államközi légügyi bizottság (MAK) vezetője.

Viktor Szorotcsenko azt közölte, hogy a repülőgép darabjai 20 négyzetkilométeres körzetben szétszóródtak, ugyanakkor leszögezte, még túl korai lenne végleges következtetéseket levonni.

A Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) légitársaság Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó repülőgépe a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten szombat reggel. A több mint 18 éves Airbus A-321-es típusú gépen 217 utas - köztük 17 gyermek - és hét főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl.

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy fegyveresei lőtték le az utasszállítót. Katonai szakértők szerint viszont nem hiteles ez a bejelentés.

Egy neve elhallgatását kérő egyiptomi szakember vasárnap kijelentette, hogy jó műszaki állapotban volt a lezuhant repülőgép. A férfi tagja volt a gép műszaki ellenőrzését a felszállást megelőzően elvégző csapatnak, amelynek munkájában két orosz szakértő is részt vett.

"Mindannyian megdöbbentünk. Ez egy jó repülőgép volt. Mindent ellenőriztünk 35 perc alatt" - mondta a férfi az AP amerikai hírügynökség tudósítójának. Hozzátette, a korábbiakban az volt a legsúlyosabb probléma a géppel, hogy három hónappal ezelőtt a pilótának egy rendszerhiba miatt félbe kellett szakítania a felszállást. "Ez azonban szinte mindennapos" - hangsúlyozta.

A lezuhant repülőgép másodpilótájának felesége, Natalja Trukacseva ezzel szemben azt mondta, hogy férje még a felszállás előtt arra panaszkodott, hogy a gép műszaki állapota sok kívánnivalót hagy maga után. Egy másik egyiptomi tisztségviselő pedig azt állította, hogy mielőtt megszűnt volna a légiirányítók kapcsolata a repülővel, annak pilótája arról számolt be, hogy műszaki problémák adódtak, és le akar szállni a géppel a legközelebbi repülőtéren.

Az orosz légitársaság azt közölte, hogy a repülő jó állapotban volt, 2014-ben elvégezték rajta az előírt műszaki karbantartási munkákat, pilótája pedig igen nagy tapasztalattal rendelkezett: 12 ezer órát repült már, ebből 3900-at a lezuhant géppel megegyező típusúakon.

Ugyancsak vasárnap az orosz légügyi hatóság, a Rosztransznadzor elrendelte a Kogalymavia működésének ideiglenes felfüggesztését. A hatóságok hétfőn döntenek róla, hogy eltörlik vagy érvényben hagyják-e a tilalmat. A légitársaság közleményben tudatta, a tiltás dacára nem fogják teljesen felfüggeszteni a járatokat. A vállalat közlése szerint egyenként átvizsgálják a megmaradt hat repülőgépüket, és ha nem találnak problémát, akkor továbbra is repülni fognak velük.

Szentpétervár repülőterén eközben emberek százai emlékeztek meg az áldozatokról. Sokan virágot, mások papírrepülőket, játékokat és fényképeket vittek a helyszínre.

A Lufthansa német és az Air France-KLM francia légitársaság után vasárnap a dubaji székhelyű Emirates is bejelentette, hogy járataik nem fogják használni a Sínai-félsziget fölötti légi folyosót, amíg ki nem derül a katasztrófa oka.

A szombati katasztrófa helyszínét felkereste Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter és Vlagyimir Pucskov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztere is. A helyszínen több mint száz orosz szakértő segít az áldozatok utáni kutatásban és a roncsok átvizsgálásában.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×