Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Szijjártó: Beszállnak a magyar katonák a pesmergák kiképzésébe

Az iraki Kurdisztánban szolgáló magyar katonák bekapcsolódnak a kurd önvédelmi erők tagjainak kiképzésébe - mondta New Yorkban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az Iszlám Állam terrorszervezet elleni koalíció - az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében - kedden csúcstalálkozót tartott. A magyar delegációt Orbán Viktor vezette. Az ülés után Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter az M1-nek nyilatkozott.

"Az Iszlám Állam sajnos egyre több területet foglal el, egyre több ember kénytelen elhagyni az otthonát a szervezet rémtettei miatt. Ezért - amennyiben az európai kontinensre háruló bevándorlási nyomást valóban csökkenteni szeretnénk - akkor az Iszlám Állam elleni erőfeszítéseket jelentősen növelni kell" - hangsúlyozta a miniszter.

Ezen erőfeszítések keretében Magyarországnak az iraki Kurdisztánban tartózkodó 110 fős katonai kontingense a jövőben nemcsak őrző és objektumvédelmi feladatokat lát le, hanem részt vesz a kurd pesmerga erők kiképzésében is - mondta a tárcavezető.

Hozzátette, az Iszlám Állam ellenes koalíció két legfontosabb elhatározása a terrorszervezet visszaszorítása, valamint az idegen harcosok áramlásának megakadályozása.

Szijjártó Péter azt mondta, ha nem találunk megoldást az Iszlám Állam visszaszorítására, akkor nem fog csökkenni Európa határain a bevándorlási nyomás. A külügyminiszter az ENSZ székházában tartott tájékoztatóján megismételte, hogy Magyarország javaslatot tesz a menekültek elosztásának világ kvótájára.
A tárcavezető azzal indokolta a világkvótákat, hogy a menekülteket kibocsátó országok instabilitásához a nemzetközi politikai döntések vezettek, ezeket a döntéseket pedig nem egyedül Európa hozta meg, hanem a világpolitika egyéb jelentős szereplői is. Ezért nem csak Európának, hanem ezen államoknak is részt kellene venniük a kihívás kezelésében.

Újságírói kérdésekre adott válaszaiból az derült ki: ha döntés születik, hogy a menekültválság megoldása nem csupán európai feladat, hanem a nemzetközi probléma, és kidolgozzák az erre vonatkozó intézkedéseket, azok végrehajtásában Magyarország is részt vesz.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×