Hollande elmondta, hogy Franciaország a közös európai értékek alapján kész a válságövezetekből érkező menekültek befogadására, de hangsúlyozta, hogy a világnak ki kell vennie részét a probléma kezeléséből és nagyobb támogatást kell nyújtania az olyan nemzetközi szervezetek működéséhez a Szíriával szomszédos országokban, mint az ENSZ menekültügyi főbiztosának hivatala, vagy a Világélelmezési Program.
Leszögezte, hogy a "diktátor" Bassár el-Aszad elnök nem lehet részese a szíriai rendezésnek, mert az "áldozatok és a hóhér" nem ülhetnek le egy tárgyalóasztalhoz. Felszólalása előtt Hollande elnök újságíróknak elmondta: Franciaország kész együttműködni Oroszországgal és Iránnal a szíriai válság megoldása érdekében, de Moszkvának és Teheránnak meg kell értenie, hogy Aszad ebben nem kaphat szerepet.
Szita Károly, Martonyi János, Torgyán József, Csurka István – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek




