Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
325.44
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Sok civil meghalt Aleppó bombázásakor Szíriában

Legalább harmincnyolc ember, köztük tizennégy gyerek meghalt a felkelők által végrehajtott támadásokban a szíriai Aleppó városának kormányerők által uralt területein - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

Rami Abdel Rahman, a londoni székhelyű szervezet igazgatója arról számolt be kedden, hogy ez volt az eddigi egyik legnagyobb véráldozattal járó támadás a felkelők részéről az észak-szíriai városban. Az ágyútűz és rakétatámadások összesen három aleppói kerületet értek, a sebesültek számát az OSDH 150-re tette.

Aleppó a polgárháború kirobbanása előtt Szíria második legnépesebb városa és fontos gazdasági központja volt. Jelenleg nyugati részét a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők, keleti részét az elnök megdöntéséért harcoló felkelők uralják.

Szintén kedden az Iszlám Állam dzsihadista szervezet az ország északkeleti részén lévő, javarészt kurdok lakta Haszakában hajtott végre öngyilkos merényletet, amelyben heten meghaltak és több mint harmincan megsebesültek.

Aszad az orosz 1-es csatornának adott tévéinterjújában a nyugati államokat tette felelőssé az országából kiinduló európai menekültválságért, és arra szólította fel őket, hogy hagyjanak fel a szíriai "terroristák" támogatásával. A szíriai elnök évek óta terroristának nevez mindenkit, aki a rezsimje ellen harcol.

A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de a rezsim erőszakos fellépésének hatására véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 250 ezer ember halt meg. A konfliktusban mérsékelt és szélsőséges felkelőcsoportok egymás és Bassár el-Aszad elnök ellen is harcolnak.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×