Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
325.44
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Merkel szerint így kell kezelni a menekülthelyzetet

Rendezett és követhető módon kell eljárni a menekülthelyzet kezelésében, s ebben a német szövetségi kormány támogatni fogja az ország tartományait - közölte Angela Merkel kancellár kedd este a tartományi elöljárókkal tartott megbeszélését követően.

A négy és fél órás tanácskozás után tartott sajtótájékoztatóján Merkel közölte: a szövetségi kormány és a tartományok közösen fogják menedzselni a menekültek befogadását és tartományok közti elosztását. Mind a 16 tartomány kiállt amellett, hogy a Németországba érkező menekülteket lakosságarányosan és gazdasági erejükhöz mérten osszák szét köztük.

A német kancellár szerint egyetértés volt abban, hogy "menedéket akarunk adni azoknak, akik arra szorulnak, és ennek érdekében mindent meg fogunk tenni, ami emberileg lehetséges". Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy akik számára "nincs perspektívája a maradásnak", azoknak el kell hagyniuk Németországot.

Merkel úgy fogalmazott, a helyzet az állam egészétől "jelentős erőfeszítéseket" kíván meg, de minden érintett elkötelezett a fennálló kihívások leküzdésében.

A találkozón német sajtóhírek szerint a tartományok az idei évben a menekülthelyzet kezelésére kapott egymilliárd eurós szövetségi támogatás összegének megduplázását, illetve a menedékkérelmek elbírálásának felgyorsítását kérték. A költségek pontos elosztásáról, illetve a menekültválsággal kapcsolatos esetleges új törvényekről szeptember 24-én fognak egyeztetni a szövetségi kormány és a tartományok képviselői.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×