Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Lettország a hadsereg bevetését fontolgatja a határánál

Lettország az illegális bevándorlók növekvő száma és az ukrán válság nyomán "megváltozott biztonsági helyzet" miatt fontolóra vette a hadsereg bevetését az Oroszországgal közös határának védelmére.

Janis Reirs lett pénzügyminiszter a Latvijas Avize című lett napilap csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta, hogy a költségvetésből fel tudnak szabadítani annyi pénzt, amennyi a hadsereg határhoz történő kivezényléséhez és ottani tevékenységéhez szükséges.

A lett belügyminiszter augusztus elején bejelentette, hogy hazája falat emel a lett-orosz határon az illegális migráció megfékezésére. A létesítmény megépítése négy évbe telik, és 17 millió euróba (több mint 5 milliárd forintba) kerül.

A lett titkosszolgálatok értesülése szerint az illegális bevándorlók leggyakrabban Közép-Ázsiából, illetve a Távol-Keletről igyekeznek Lettországon keresztül eljutni a skandináv államokba. Az augusztus elején közzétett adatokból kiderül, hogy a határon nagyjából 240 illegális bevándorlót tartóztattak fel, sokan közülük Vietnamból érkeztek.

A Lettországéhoz hasonló problémával küzdő szomszédos Észtország a napokban közölte, hogy két és fél méter magas szögesdrótkerítést épít orosz határának több mint 100 kilométeres szakaszán.

Az Európába tartó menekültek egyre nagyobb számban Oroszországon keresztül igyekeznek elérni a határok nélküli schengeni övezetet. Az Európai Unióban a három balti államnak és Finnországnak van közös határa Oroszországgal.

Míg Finnországból nem érkeztek hírek az illegális határátlépések számának növekedéséről, addig az EU-n kívüli, de a schengeni övezethez tartozó Norvégia már lépéseket fontolgat annak érdekében, hogy gátat vessen az illegális migrációnak a norvég-orosz határon.

A Norvégia és Oroszország közötti egyetlen határátkelőnél idén eddig 131 menekültet regisztráltak a Barents Observer című hírportál múlt heti jelentése szerint.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×