Infostart.hu
eur:
388.71
usd:
329.94
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Megnyílt a forgalom előtt Áden kikötője

Jemenben megnyílt a forgalom előtt az ország legfontosabb kikötője Ádenben - jelentette be a létesítmény vezetősége pénteken.

Az első hajó, az arab UASC társaság teherszállítója már meg is érkezett, 350 konténer különféle cikkekből álló rakománnyal, és több másik is közeledik a nyomában - mondta a kikötő helyettes igazgatója.

Ádent márciusban elfoglalták a síita húszi lázadók, és azóta szünetelt a forgalom. Az egykori Dél-Jemen fővárosát július közepén foglalták vissza a kormányerők.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi segélyszervezet pénteki közlése szerint a felkelők ellen harcoló, Szaúd-Arábia vezette arab koalíció légiereje az ország középső részén fekvő Taizz városát bombázva megölt hatvanöt embert csütörtökön. Az áldozatok között legalább húsz nő és tizenhét gyerek is volt. Az egészségügyi minisztérium később megerősítette a légitámadás halottainak számáról szóló jelentéseket, és közölte, hogy a bombázásban ötven ember megsebesült. "A bombázás túlélői puszta kézzel kutatnak a romok között, azt remélve, hogy túlélőket találnak" - mondta az MSF helyi koordinátora.

Három másik embert, az al-Kaida terrorszervezet tagjait pilóta nélküli - minden bizonnyal amerikai repülőgépek - öltek meg Márib tartományban. Az Arab-félszigeten csak az Egyesült Államoknak vannak harci drónjai.

Ugyancsak pénteken a Jemenben beavatkozó nemzetközi erők egyik helikoptere lezuhant Szaúd-Arábia területén, a jemeni határ közelében. Mindkét pilóta meghalt. A húszik azt közölték, hogy ők lőtték le a légi járművet, az SPA szaúdi hírügynökség szerint a hatóságok vizsgálatot indítottak a történtek okainak felderítésére.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×