Infostart.hu
eur:
389.11
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Menekültekkel teli magyar furgont tartóztatott fel a cseh rendőrség

Magyar rendszámú furgont 48 menekülttel a rakodóterében tartóztatott fel pénteken délelőtt a rendőrség a nyugat-csehországi D5-ös autópályán - közölte Jana Tomková cseh rendőrségi szóvivő.

Nyilatkozata szerint nagy valószínűséggel szíriai, iraki és afganisztáni menekültekről van szó, akik között hat nő és hat gyermek is volt.

A furgon sofőrje elmenekült a helyszínről. A rendőrség bűncselekmény gyanúja miatt vizsgálatot indított az ügyben.

"Autóbuszt küldtünk a helyszínre, amely az idegenrendészet egyik épületébe szállítja a menekülteket. Miután tolmácsokat biztosítunk, megpróbáljuk megállapítani identitásukat, állampolgárságukat, s a kihallgatási jegyzőkönyvek felvétele után a törvény szerint fogjuk kezelni őket" - jelentette ki Tomková. Megjegyezte: ez annyit jelent, hogy menekülttáborokba szállítjuk őket.

A magyar rendszámú furgont a Prágát a német határon fekvő Rozvadovval összekötő D5-ös autópálya 85. kilométerénél ellenőrizte a rendőrség.

Rövid időn belül ez már a második csehek által feltartóztatott magyar rendszámú teherkocsi, amely menekülteket szállított Németország irányába. Július 31-én szintén a D5-ös autópályán egy magyar kamionban 76 külföldi állampolgárt talált a cseh rendőrség. A magyar kamion sofőrje és kísérője ellen büntetőeljárást indítottak a cseh hatóságok.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×