Szálehi az iráni állami IRNA hírügynökség beszámolója szerint leszögezte: a kormánynak nem kell a parlament elé terjesztenie a megállapodást. Az egyezség "nem egy nemzetközi szerződés vagy egyezmény, így nem tudom, milyen hivatkozási alappal lehetne a parlament elé citálni" - mondta a tisztviselő.
Megfigyelők szerint Szálehi kijelentései a megállapodást támogató iráni mérsékeltek, illetve az azzal szemben szkeptikus keményvonalasok közti ellentétek újabb megnyilvánulásának tekinthető. Utóbbiak korábban már többször próbálták elgáncsolni az egyezséget, de nem tudták rábeszélni Irán legfőbb politikai és vallási vezetőjét, Ali Hamenei ajatolláht, hogy elforduljon a megegyezéstől.
A konzervatív többségű iráni parlament júniusban olyan törvényt fogadott el, amely szigorú korlátozásokat állapított meg egy esetleges megállapodásra vonatkozóan, köztük megtiltotta a nemzetközi ellenőrök számára az iráni katonai helyszínek meglátogatását.
A július 14-én Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország) által megkötött megállapodásban azonban az szerepel, hogy a külföldi ellenőrök vizsgálódhatnak az iráni katonai létesítményekben is, s ha ezt Teherán akadályozza, azzal az ellene hozott - az egyezség értelmében fokozatosan feloldandó - nemzetközi gazdasági szankciók újbóli bevezetését kockáztatja.
A megállapodást nemcsak Iránban, hanem az Egyesült Államokban is élesen bírálta a konzervatív oldal, és a washingtoni republikánusok azt ígérték, megakadályozzák az egyezség életbe lépését. Ugyanakkor erre szakértők szerint vajmi kevés esélyük van, dacára annak, hogy az egyezségről Washingtonban szavazhat majd a törvényhozás.





