Infostart.hu
eur:
387.55
usd:
329.05
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Hidakat rombolt le a nemzetközi koalíció Szíriában

Több hidat is lerombolt az Egyesült Államok vezette koalíció légiereje Szíriában, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet uralma alatt lévő területen - közölték szemtanúk és katonai források pénteken.

A légitámadások célja az volt, hogy korlátozzák az IÁ fegyvereseinek mozgását - mondta Kevin Killea tábornok, a koalíció vezérkari főnöke. A támadások eredményeként a terroristák jóval nehezebben tudnak Szíriából hadműveleteket indítani a szomszédos iraki területeken, főképp Ramádiban, az iraki Anbár tartomány fővárosában és környékén - tette hozzá.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) beszámolója szerint két lerombolt híd Deir ez-Zór kelet-szíriai tartományban volt az iraki határ közelében, az Eufrátesz-folyón Abu Kamal városban, és egy mellékfolyón. Az egyik hidat teljesen, a másikat részlegesen semmisítették meg. A közlekedés nem szűnik meg teljesen, de a fegyveres konvojoknak nagy kerülőt kell tenniük, és ezalatt könnyebben felderíthetők.

Egy harmadik, szintén lerombolt hidat nemrég épített az IÁ Majadín városban, ugyanebben a tartományban, amelyet szinte teljesen elfoglaltak a dzsihadisták, kivéve a hasonnevű főváros pár kerületét és a katonai repülőteret, amely a kormányerők kezén van.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×