Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Pénzmosással gyanúsítják a Nemzetközi Valutaalap volt vezetőjét

Pénzmosással és adócsalással gyanúsítják a spanyol hatóságok Rodrigo Rato egykori gazdasági minisztert, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatóját, akit péntekre virradó éjjel néhány órára őrizetbe is vettek, amíg madridi lakásán és irodájában házkutatást tartottak - jelentette a spanyol média pénteken.

A nyomozók több mint húsz doboznyi dokumentációt vittek el a két ingatlanból. A 66 éves politikust a hét órán át tartó házkutatás után elengedték a hatóságok. "Bízom az igazságszolgáltatásban és aktívan együttműködöm vele" - mondta Rato ezt követően a sajtónak.

Rodrigo Rato 1996 és 2004 között a néppárti kormány gazdasági minisztere és miniszterelnök-helyettese volt, ezt követően került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére, amelynek 2007-ig volt vezérigazgatója. 2010-2013 között az egyik legnagyobb spanyol bank, a Bankia elnöke volt, ő vezényelte le 2012-ben a pénzintézet államosítását.

A spanyol politikai élet egyik jelentős és befolyásos személyiségének számító volt minisztert először tavaly ősszel gyanúsították meg a hatóságok azzal, hogy a Bankia többi vezetőjével együtt magáncélokra, így például utazásokra, éttermi számlákra és ruhákra költötték a bank pénzét, tíz év alatt több mint tizenötmillió eurót (4,6 milliárd forint).

A nyomozás során fedezték fel, hogy a Lazard pénzügyi csoport több mint 6 millió eurót fizetett Rodrigo Ratónak, akivel szemben ezután vagyonosodási vizsgálatot indítottak. Így merült fel, hogy Rato a spanyol kormány által hirdetett 2012-es adóamnesztiát pénzmosásra használhatta fel. Arra is fény derült, hogy egy kiterjedt családi vállalkozási hálózat kapcsolódik a politikus személyéhez; volt felesége, három gyereke és több családtagja nevén működnek cégek külföldi adóparadicsomokban.

Pedro Sánchez, a legnagyobb ellenzéki parlamenti erő, a szocialista párt (PSOE) főtitkára magyarázatot követelt Mariano Rajoy miniszterelnöktől, és lemondásra szólította fel Cristóbal Montoro Romero pénzügyminisztert.

Rafael Catalá spanyol igazságügyi miniszter az ügyet úgy kommentálta: a Rato elleni nyomozás és a házkutatás is bizonyítja az igazságszolgáltatás jó működését, így azt, hogy a törvény egyaránt vonatkozik mindenkire, függetlenül szakmai vagy politikai státuszától.

Spanyolországban az elmúlt évben 4637 feltételezett pénzmosási ügyben indítottak nyomozást.

A Rodrigo Rato körüli botrány öt héttel az általános helyhatósági választások előtt robbant ki, ezért szakértők szerint az ügy hatással lehet a kormánypárt választási szereplésére.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×