Lírikus formában számol be megtérésének folyamatáról a laikus, vallását nem gyakorló zsidó családban született Veronique Lévy, aki saját bevallása szerint már kora gyermekkora óta folytat belső párbeszédet Jézussal. A formabontó, szívből fakadó, saját imákkal, valamint a Megváltóval folytatott belső párbeszédekkel tarkított könyvből megrázó élettörténet rajzolódik ki.
A rendkívül érzékeny lelkű Veronique Lévy kora kamaszkorától kezdve az igazi, a másikat a teljes valóságában elfogadó szeretetet keresi, és ez a lázas kutatás felnőtt korára az alkoholizmus határára, és öngyilkossági kísérletekig hajszolja őt. Ilyen körülmények között talál rá a zsidó Jézusra, vagy inkább találja őt meg és hívja egyre erőteljesebben magához a megfeszített Isten.
Könyvében Véronique Lévy azt ábrázolja, amint ez a kapcsolat lassan, de biztosan bensőséges szeretetté válik, és amint ez a folyamat a Katolikus Egyházba vezeti őt. Megkeresztelésére 2012. húsvét vasárnapján került sor a párizsi Notre Dame székesegyházban.
A megtérési folyamat komoly családi feszültségekkel járt, hiszen Veronique Franciaország egyik legbefolyásosabb, a hatalmi körökben bejáratos, az utóbbi évek fegyveres konfliktusaiban aktív szerepet vállaló, zsidóságára büszke Bernard-Henri Lévy filozófus legkisebb testvére.
Az idősebb fivér, bár ateistának vallja magát és vallását sem gyakorolja, egy rádióinterjúban hatalmas pofoncsapásnak nevezte húga lépését, ám végül részt vett a keresztelési szertartáson. Az immár katolikus Veronique Lévy könyvében "beteljesedett zsidónak" nevezi önmagát, a szintén zsidó származású néhai Aron Jean-Marie Lustiger-hez hasonlóan, aki évekig volt Párizs bíborosa.
Bár általában nem verik nagydobra, Franciaországban egyáltalán nem számít ritkaságnak a zsidók katolikus hitre való megtérése. Két éve egy a lubavicsi irányzathoz tartozó rabbi, Jean-Marie Elie Setbon katolizált, aki az ezzel kapcsolatos élményeit "A kipától a keresztig" című könyvében publikálta.
Megindultak a katonák Grönlandra





