Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Szijjártó Washingtonban: a magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténet

A magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténete a kétoldalú kapcsolatoknak, és a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a legvonzóbb befektetési környezetet biztosítsa Európában - jelentette ki kedden Washingtonban amerikai nagyvállalatok vezetőinek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter a találkozók után az MTI-nek elmondta: arról biztosították a General Motors (GM) vezetői - az autóipari óriás az Opelen keresztül Európa legmodernebb motorgyárát működteti Magyarországon -, hogy rendkívül elégedettek a magyarországi működési körülményekkel. Szijjártó Péter elmondta tárgyalópartnereinek: az európai autópiac pozitív fordulatot vett, ráadásul Magyarországon az autógyártás termelési értéke az év első hét hónapjában 29 százalékkal növekedett.

"Ez azt jelenti, hogy az autóipar továbbra is a magyar ipar zászlóshajója, Magyarország pedig továbbra is Európa egyik autóipari fellegvára" - hangsúlyozta a tárcavezető.

Szijjártó biztosította a GM vezetőit arról, hogy a magyar kormány miként a múltban, a jövőben is számos olyan intézkedést meghoz, amely javítja a vállalat magyarországi működési körülményeit. Kitért rá, hogy több infrastrukturális beruházás, útépítés zajlik, amely Magyarországon a GM európai vezetőinek kérésére indult el annak érdekében, hogy Szentgotthárd közúti elérhetősége jelentős mértékben javuljon, és az autógyártó a várost további beruházásokra érdemes helyszínként tűntesse fel.

A miniszter arról is beszámolt, hogy Szombathelyen beindul a mérnökképzés annak érdekében, hogy a régió iparvállalatai, a többi között az Opel is biztosítani tudja a megfelelő utánpótlást a maga számára.

Szijjártó Péter megbeszélést folytatott a General Electric vezetőivel is. A GE a legnagyobb magyarországi munkaadó, 13 500-nál is több alkalmazottja van már az országban. A felek áttekintették az összes, a GE által is képviselt iparág helyzetét Magyarországon: a cég továbbra is szoros kapcsolatban marad a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel, egyrészt a szolgáltató központjának most is zajló fejlesztésének, másrészt a termelőágazataik magyarországi működésének tekintetében.

Szijjártó Péter Skip Warnernek, a GE alelnökének átnyújtotta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. Az indoklás szerint Warner nagyon jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a GE lett a legnagyobb foglalkoztató Magyarországon és nagyban elősegítette a magyar-amerikai kétoldalú gazdasági együttműködést.

A külgazdasági és külkereskedelmi miniszter az NBC Universal és a Comcast vezetőit arról tájékoztatta, hogy a magyar kormány milyen változtatásokat hajtott végre a magyar filmipar fejlesztése érdekében. Felhívta a figyelmüket arra, hogy Magyarországon az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel számolhatnak a filmipar szereplői, akik jól láthatóan érdeklődést mutattak Magyarország iránt.

A miniszter üzleti reggeli keretében 15 vállalatvezető előtt tartott előadást a Nemzetközi Egyetértés Üzleti Tanácsában (Business Council for International Understanding, BCIU). Képviseltették magukat a Magyarországgal stratégiai partnerséget kötött Coca-Cola, Alcoa és az IBM, valamint az Oracle és a Sikorsky Aircraft Corp. vezetői is.

"Arról beszéltem, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténete a kétoldalú kapcsolatoknak, tekintettel arra, hogy tavaly a külkereskedelmi forgalmunk 23 százalékkal nőtt, idén pedig az első hét hónap alatt 41 százalékkal tudtuk növelni a magyar exportot az Egyesült Államokba" - mondta a miniszter. Hozzátette: az amerikai befektetések értéke meghaladta a 9 milliárd dollárt Magyarországon, és most már több mint 83 ezer embernek adnak munkát.

"Elmondtam, hogy a magyar kormány további intézkedéseket tervez annak érdekében, hogy Magyarországon legyen az egyik legversenyképesebb és legvonzóbb befektetési környezet Európában. Többek között azt szeretnénk, ha Magyarországon lenne a legolcsóbb az ipari termelés energiaköltsége" - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter az Owens-Illinois és a Delphi vezetőit is tájékoztatta arról, hogy a magyarországi tevékenységük bővítéséhez a kormány milyen hozzájárulást tud adni.

Szijjártó Péter találkozott Kurt Walker volt amerikai NATO-nagykövettel, a McCain Intézet vezetőjével is.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×