Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Szijjártó: az ebola több mint egészségügyi kihívás

A Nyugat-Afrikában áldozatokat szedő ebolajárvány több mint egészségügyi kihívás - hangoztatta magyar újságíróknak az uniós külügyminiszterek tanácskozásának alkalmával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban.

A járvány kiemelt helyen szerepelt a tanácskozás napirendjén.

"Az Európai Uniónak figyelembe kell vennie, hogy ez több mint egy egészségügyi kihívás. A világnak azon a felén az ennél kisebb horderejű esetek is gazdasági rendszereket tudnak romba dönteni és politikai rendszereket tudnak destabilizálni" - mondta Szijjártó, aki szerint ilyen esetben nemcsak Európa, hanem az egész világ felelőssége, hogy a kialakult helyzetet mind gazdasági, mind politikai szempontból kezelje.

A külügyminiszterek tanácskozásának napirendjén a közel-keleti, iraki, szíriai helyzet is szerepel. Szijjártó Péter tudatta: a visegrádi országok külügyminisztereinek egyeztetésén kiemelten foglalkoztak azzal, hogy az Európai Uniónak élen kell járnia azon keresztények megvédésében, akiket a térségben ki akarnak irtani. A V4 soros elnökségét ellátó Szlovákia külügyminisztere, Miroslav Lajcák Szijjártó Péter elmondása szerint egyetértett azzal, hogy a keresztények kiirtásáért felelős Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges muszlim szervezet, és egyéb terrorista mozgalmak vezetőit mihamarabb a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kell állítani.

Lett szervezésben reggel Grúzia uniós közeledéséről egyeztettek az uniós tagállamok külügyminiszterei közül az úgynevezett "Grúzia barátai" országcsoport tárcavezetői. Ezzel összefüggésben Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország teljes mértékben támogatja az unió további bővítését.

"Az Európai Unió akkor tud erősödni, ha bővül, illetve, ha a szomszédságpolitikáját szorosabbra fűzi" - nyomatékosította a külügyminiszter, aki szerint az unió keleti partnerség programja nagyon sok lehetőséget rejteget, de nem a jelenlegi formájában.

"Ha nem tesszük országspecifikussá ezeket a programokat, akkor nem használjuk ki a bennük rejlő lehetőséget" - vélekedett Szijjártó Péter, aki felhívta a figyelmet arra, hogy ez Magyarország számára azért különösen jelentős, mert a kereskedelmi együttműködés bővül ezekkel az országokkal, és a számos további akadály lebontása újabb és újabb lehetőségeket teremthet a magyar gazdaság számára.

A külgazdasági és külügyminiszter kérdése válaszolva közölte: sem a külügyminiszterek tanácskozásán, sem más megbeszéléseken, sem formálisan, sem informálisan nem került szóba az, hogy az Egyesült Államok magyar állami intézmények vezető beosztású tisztviselőit, illetve a kormányhoz köthető embereket sújthatott beutazási tilalommal korrupciós érintettségre hivatkozva.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×