Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Két eurógazdaság és Ukrajna a világ legkockázatosabb államadósai között

A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül kettő az euróövezet tagja, Kelet-Európából pedig Ukrajna tartozik továbbra is ebbe a csoportba a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató cég szerdán ismertetett idei harmadik negyedévi adóskockázati összesítése szerint.

Magyarország két éve kikerült e tízes mezőnyből, és most már a legkockázatosabb húsz között sem szerepel törlesztéskockázati mutatói alapján.

Az S&P Capital IQ globális piaci adatelemző csoport Londonban bemutatott új negyedéves listáján változatlanul az időközben technikai államcsődbe került Argentína áll az élen, utána Venezuela, Ukrajna és Pakisztán, majd Ciprus és Görögország következik.

E két eurógazdaság kockázatosabb adós, mint El Salvador, Libanon, Irak és Tunézia.

A cég az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) szeptemberi utolsó árazásai, illetve az ennek alapján százalékosan számolt - bár a CDS-árfolyamokkal egyenes korrelációt nem mutató - halmozott távlati törlesztésleállási rizikó (CPD) alapján dolgozta ki a vizsgált országok kockázati sorrendjét.

E mérőszámok alapján Görögország és Ciprus változatlanul messze a legkockázatosabb szuverén adós az euróövezeten belül. Görögország az új kockázati lista összeállításához figyelembe vett szeptemberi utolsó zárás alapján 542 bázispontos CDS-középárfolyammal szerepel a legkockázatosabb tíz államadós csoportjának ötödik helyén. Szorosan követi Ciprus, 371 bázispontos szeptemberi záró CDS-középárfolyammal.

Az S&P Capital IQ számítási modellje szerint a szeptember végi görög és ciprusi CDS-árszint arra vall, hogy a londoni adósságpiac 38,7, illetve 27,8 százalékos halmozott valószínűséggel árazza e két államadós törlesztésképtelenné válását az irányadó ötéves távlatban.

A kelet-európai országok közül Ukrajna messze a legkockázatosabb szuverén adós. Az S&P Capital IQ szerdai kimutatása alapján a globális adóskockázati lista harmadik helyén álló Ukrajna CDS-tranzakcióinak középárfolyama az utolsó szeptemberi kereskedési nap zárásában 1363 bázispont - tízmillió dollár értékű ötéves ukrán kötvényre több mint 1,3 millió dollár - volt, csaknem 40 százalékkal magasabb a második negyedév végi CDS-díjszabásnál.

A ház számítási modellje szerint ez 59 százalékos távlati halmozott szuverén törlesztésleállási kockázatot jelent Ukrajna esetében.

Európában egyetlen más ország államadósságát sem terhelik ezer bázispont - vagyis 10 millió dollárnyi kötvényértékre egymillió dollár - feletti csődbiztosítási díjak, és Ukrajna törlesztési képességét a hitelminősítők is igen rossznak tartják. Ezt jelzi, hogy Ukrajnát mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő - a Moody's Investors Service, a Standard & Poor's és a Fitch Ratings is - a befektetőket rendkívüli törlesztési kockázatokra figyelmeztető "Caa/CCC" adósosztályzati sávban tartja nyilván.

Magyarország az S&P Capital IQ szerdán ismertetett adóskockázati listáján a 25. helyre került, 172,2 bázispontos harmadik negyedév végi CDS-árazással. Magyarország a tavalyi évet 257,25 bázispontos, a tavalyi harmadik negyedévet 277,33 bázispontos szuverén CDS-középárfolyammal zárta, vagyis egy év alatt több mint 100 bázisponttal csökkent a magyar szuverén devizakötvény-kötelezettségekre kínált törlesztésbiztosítási kontraktusok díjszabása a londoni piacon.

A szerdán bemutatott idei harmadik negyedéves lista szerint a világ legbiztonságosabb államadósa törlesztéskockázati szempontból változatlanul Norvégia, utána Svédország, az Egyesült Államok, Németország és Nagy-Britannia következik. Rajtuk kívül a legjobb tízes csoportban van még Hollandia, Dánia, Ausztria, Finnország és Svájc.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×